Csak hibátlan CAF-okat vesz át a BKK és a BKV

iho/vasút   ·   2020.07.19. 12:00
bkk_caf_villamos_20200718_0

A BKK és a BKV akkor tudja átvenni az új villamosokat, ha azok száz százalékosan megfelelnek a szerződésnek és a hatósági előírásoknak, és a gyártóval zajló folyamatos tárgyalásokon ezért mindent meg is tesz. A cél, hogy mielőbb használhassák a budapestiek a korszerű járműveket, és a beszerzési forrást jelentő uniós támogatás is felhasználható legyen.

(fotó: BKK)

A BKK 2017-ben és 2018-ban – a már Budapesten közlekedő negyvenhét villamos szerződésében szereplő opciós lehetőség, azaz vételi jog alapján – összesen huszonhat CAF szerelvényt rendelt meg a spanyol gyártótól, amelyek közül kilenc 2019-ben és 2020-ban már megérkezett Budapestre. Ezek átadás-átvétele azóta sem történt meg, mert bizonyos műszaki részletekben nem felelnek meg a szerződésben foglalt feltételeknek. Ugyan egyes hibákat a gyártó már kijavított, másokhoz azonban további egyeztetések, független szakértői vélemények szükségesek. A BKK, a BKV, és minden Budapesten közlekedő határozott érdeke, hogy a sok milliárd forintos értéket képviselő járművek hibák, garanciális problémák nélkül legyenek átvéve, hiszen évtizedek múlva is szolgálniuk kell majd a fővárosban közlekedőket. Az adófizetők pénzéből működő BKK és BKV egyedül így tud felelősen eljárni az ügyben, és így tudja garantálni a villamosok jövőbeli biztonságos és gazdaságos működését. A BKK és a BKV ezt a határozott álláspontot képviseli a CAF-fal zajló folyamatos tárgyalásokon. Eközben a spanyol gyártó folyamatosan szállítja Budapestre a megrendelt járműveket, amelyek előírt tesztjei és próbafutásai jelenleg is zajlanak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek