Debreceni villamosvonalon tesztelik a Magyarországon egyedülálló ütközéselhárító rendszert

iho/vasút   ·   2021.07.13. 19:05
00_dkv_utkozo

Július közepétől helyezik üzembe azt a technológiát, amely Frankfurtban és Amszterdamban már negyven százalékkal csökkentette a közösségi közlekedésben bekövetkező balesetek számát.

A villamosok elejében elhelyezett radarok és kamerarendszerek, valamint a vezérlőegységek a Bosch hatvani gyárában készültek. A rendszer 70–80 méteres távolságból képes érzékelni a veszélyt, és azonnal fény- és hangjelzést továbbít a villamos vezetőjének, aki gyorsabban tud reagálni.

Nagy Attila, a DKV vezérigazgatója hangsúlyozta, Nyugat-Európában sikerrel alkalmazzák ezt a rendszert, amely az utasok biztonságát és a villamosvezetők jártasságát segíti a balesetek kivédésében. A féléves tesztüzem alatt fontos információkat szolgáltat a rendszer, amit egy CAF Urbos 3 villamosra helyezték fel.

De mégis, hogyan működik?

A technológiát a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának mérnökei és a Bosch Engineering GmBH közösen fejlesztették ki, ugyanazon a technológián alapul, mint az automata vészfékező rendszer, amely szintén a Bosch fejlesztése. Az ütközéselkerülő rendszer három fő elemből áll:

  • egy multifunkciós kamerából,
  • egy radarszenzorból, illetve
  • egy vezérlőegységből,

amely a másodperc törtrésze alatt feldolgozza a beérkező információkat. A speciális adatkamera ideális kiegészítője a radar szenzornak: míg az előbbi pontos képet készít a forgalmi viszonyokról, követi és előrejelzi a mozgásokat, addig a radarszenzor – amely köd vagy eső esetén is „érzékel” –, szemmel tartja a pályát, gyorsan és pontosan észlel bármit, ami a sínt keresztezi. A vezérlőegység mindkét érzékelő adatait feldolgozza és összeveti több egyéb fontos tényezővel, például a villamos sebességével. Amennyiben a rendszer akadályt lát vagy érzékel – például belóg egy jármű a pályára, vagy egy gyalogos átszalad a síneken – azonnal fény- és hangjelzést továbbít a villamos vezetőjének. A Bosch rendszere képes lenne a villamosok fékét is üzemeltetni, de Debrecenben egyelőre az automatikus fékezési funkció nem része a projektnek.

Méterről méterre letapogatják a teljes villamosvonalat

Az ütközéselkerülő rendszert egyedileg kell a villamospályához kalibrálni. A beüzemelési fázisban a rendszer alapvető funkciói már biztonsággal működnek. Ekkor a szenzorokkal és kamerákkal felszerelt villamos több száz kilométert tett meg üresen, hogy a rendszer méterről méterre megtanulja látni és érzékelni a városspecifikus tárgyakat, amelyek a fejlesztői csapat adatbázisába kerülnek.

Ezzel a rendszer minden egyes megtett út során tanul valami újat. Így a validációs folyamat minden villamosvonalra külön-külön történik. Ennek során tesztelik és ellenőrzik, hogy a rendszer felismeri-e és azonosítja-e a közvetlen közelében található összes oszlopot, fát, bokrot és egyéb releváns tárgyat. Ebben az időszakban tesztelik azt is, hogy a rendszer megfelelően működjön, és ne adjon téves figyelmeztetéseket.

A hat hónapig tartó próbaüzem július közepén indul a 2-es villamosvonalon a biztonságos közlekedés és a vezetők tehermentesítésének érdekében.

Debrecenben a 2-es villamos elindulása óta nagyon gyakoriak a villamosbalesetek. Öt év alatt csak ezen a vonalon 130 baleset történt. Mind a tizennyolc villamos legalább ötször tört már meg, de van, amelyik tízszer is. A technológia nemcsak életeket ment, hanem jelentős költségeket is megtakarít az üzemeltetőknek, továbbá a rendszer támogatja a megbízható és hibamentes szolgáltatás biztosítását.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek