easyJet bővítés: nagyobb gépek, több pilóta

iho   ·   2017.05.17. 16:15
cim

Újraszabta jövendő flottáját Európa egyik legnagyobb diszkont légitársasága: az easyJet és az Airbus megállapodásának lényege, hogy a korábban szerződött gépek közül harminc A320neo helyett ugyanennyi 321neót vesz át a cég, 235 üléssel berendezve, és az első példány már jövő év nyarán szolgálatba áll a cégnél.

Ez annyit jelent, hogy az ezekkel a gépekkel teljesített járatok kapacitása a 320-asokhoz képest harminc, a 319-esekhez képest pedig már ötven százalékkal emelkedik, miközben az egy ülésre eső üzemi költségek nyolc-kilenc százalékkal kedvezőbbek a 320-aséhoz és huszonegy százalékkal a 319-eséhez képest. Ugyancsak jóval alacsonyabb az egy utaskilométerre eső széndoxid-kibocsátás is.

A lépés racionalitását ugyanakkor leginkább a döntést kommentáló easy-elnökasszony, Carolyn McCall szavaiból lehet kivenni, aki az üzemi költségek jelentős csökkenése mellett azt emelte ki, hogy az új, nagyobb kapacitású gépek „segítenek minket abban, hogy megvalósítsuk stratégiánkat és bővítsük egyes számú pozíciónkat Európa vezető repülőterein, amelyek rendszerint slot-kényszert jelentenek”. Vagyis az easyJet is alaposan átalakítja az eredeti diszkont-modellt, amely éppenséggel a slotok nélküli, a társaságok számára könnyebben elérhető és olcsóbb, ugyanakkor rendszerint a városközpontoktól távolabb eső, kisebb másodlagos légikikötőket tette az LCC-k szokásos célpontjává, a költségek csökkentése jegyében.

Mint korábban jeleztük, az elmúlt hónapokban olyan érdekes fordulatok történtek ezügyben, mint például a Ryanair és a Wizz bejelentkezése Frankfurtba: nem a korábban a low-costok által használt Hahnra, hanem a „főreptérre”, amely eddig csak szórványosan volt hajlandó beengedni egy-két nem hagyományos társaságot (ilyen volt például az izlandi Wow Air), a két nagy diszkont belépése ugyanakkor a reptér fő partnere, a Lufthansa rosszallását is kiváltotta. Viszont a történet olyannyira komoly, hogy a repülőteret kezelő Fraport terveiben felbukkant a jövendő déli új harmadik terminál mellett egy kifejezetten LCC-knek építendő egyszintes új móló terve is.

A nagy légiközlekedési csomópontok, a hubok meghódítása mellett ugyancsak világosan kitapintható trend a nagyobb befogadóképességű gépek arányának növekedése. Az easy esetében ez azt jelenti, hogy míg a jelenlegi 266 gépes flottában 144 rövidebb törzsű A319-es repül, addig a mostani folyamatos bővítés során ezek helyét lassan átveszik a nagyobb 320-asok, a rendelési listán 319-es egyáltalán nem szerepel, viszont a már lekötött 157 gép közül tehát 30 lesz a nagyobb befogadóképességű, 321-es.

A flottabővítéshez szükséges a személyzet létszámának emelése is: a társaság történetének legnagyobb pilótatoborzására készül, tavaly 426, júniustól pedig a tervek szerint 450 álláshelyre várják a jelentkezőket. A cég mind kadétpilóták, mind tapasztalt, több ezer órás másodpilóták és kapitányok belépését reméli, akik a jelenlegi mintegy háromezres pilótalétszámot hivatottak növelni, leginkább az Egyesült Királyságban lévő bázisain.

Ami viszont rossz hír a légitársaság számára: a pénzügyi év első fele nem kevesebb, mint 212 millió fontnyi veszteséget okozott. Az elnökasszony szerint azonban ennek nem a gazdálkodás vagy a forgalom visszaesése az oka: 45 millióval csökkentette az üzemi eredményt, hogy a húsvéti kitolódott, a húsvéti ünnepi forgalom ezért már nem játszott bele a vizsgált periódusba, amúgy a téli időszak minden társaságnak kevesebb bevételt jelent. A másik fő ok azonban Carolyn McCall szerint a Brexit-szavazás: a kilépők győzelmével zárult referendum a font árfolyamának összeomlását okozta, ez pedig 82 millióba került a légitársaságnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek