Egy állomásépület élete, 3. rész: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára
A Dunakeszi állomás nem kizárólag egy viszonylag úri sportot űző társadalmi réteg utazási szolgáltatási centruma volt, hanem elég komoly ipar is települt rá, megelőzve a lósportot. A lótartás az Óceán-konzervgyárat alapító angol tulajdonos hobbijából vált a környék legfőbb üzleti vállalkozásává, a konzervgyár természetesen iparvágány-kapcsolattal is rendelkezett és a rendszerváltásig komoly vasúti teherforgalma volt. Ezt a kapacitást használta a '70-es évek elején megépült Hűtőház is, amíg létezett vasúti hűtőkocsi a tehervonatokban, sűrű sorokban foglalták az állomás vágányait.
Az állomásépület használatában, lassú halálában azonban ennek már nem volt szerepe, az korábban megkezdődött. Valószínűleg szerepet játszott ebben a vasutasság, mint élethivatás megszűnte is. A szolgálati lakás fogalma eleve nagyon csekély fluktuációt feltételez, élethosszig tartó szolgálatot, apáról fiúra szálló szaktudást, életmódot. Ahogy a vasutasság, mint szakma, betagozódott a többi piaci alapon űzött szakma közé, az állomási felvételi épületek első emelete országosan megkapta halálos ítéletét, melyet legfeljebb az késleltetett, hogy az aktuálisan benne lakó családokat a vasút – mint szociálisan mindig a kelleténél érzékenyebb szervezet – nem rakta azonnal az utcára, hanem kvázi-elfekvőként működtette a szolgálati lakásokat. Így történt ez Dunakeszi esetében is, a benne lakók még sokáig húzták, vélhetően minimális lakbért fizetve a „szállásszolgáltató” vasútnak.
A következő lépés egyszerre sok szöget vert a koporsóba. A 70-es vonalat korszerűsítették, új biztosítóberendezés épült, az állomási bejáratoknál álló tornyok (amelyek közül az északi, a „Hídnál” álló volt az igazán impozáns) elvesztették funkciójukat, a jelzőket és váltókat központilag állították. Az új technológiához új üzemi épület is dukált, melyet a régi felvételi épülettől elkülönülve építettek meg. Az üzemeltetési logika azt diktálta, hogy az új forgalmi iroda is a biztosítóberendezés épületében kapjon helyet, e logika ellen vasútszakmai szempontból tulajdonképen nem szólalhatunk fel. Ebben a pillanatban az állomási szolgálat súlypontja kiment az épületből, maradtak az emeleti lakások, valamint a váróterem és pénztár együttese.
Felmerül a kérdés, hogy miért volt szükség új épületre. Ne felejtsük el, hogy 1969–70-ben járunk, a modernitás kellős közepén, a posztmodernnek, az időfolytonosságban történő gondolkodásnak, idézőjelességnek még nyoma sincsen, diadalmas jövőkép van az ország és a vasút előtt, folytonosan növekvő szállítási kapacitások, új járművek, új technológiák, nagyobb sebességek, a múlt teljes eltörlése. Ebben a lendületben, még ki nem mondva, de ott rejlik az épületállomány teljes lecserélésének ígérete is. Kevéssé ismert tény, hogy a 70-es évek közepén komolyan felmerült az akkorra életveszélyessé vált Nyugati-pályaudvari csarnokszerkezet teljes bontása és sima perontetőkkel történő pótlása, amolyan budapesti Cannon Street Station-módra. Ebben az összefüggésben teljesen érthető, hogy a 70-es vonal jövőképében nem volt helye az eredeti felvételi épületnek, annál inkább a típusterv alapján, modulrendszerben bővíthető, ekképpen valóban korszerű biztberépület és forgalmiiroda-együttesnek. Külön figyelemreméltó, hogy a 70-es vonal mentén ebben a rekonstrukciós hullámban azokon az állomásokon maradt meg az eredeti felvételi épület teljes funkcionális rendszere, amelyeken a villamosítás a biztosítóberendezés cseréje nélkül vonult át, azaz Vácon és Rákospalota-Újpesten.
Ma más idők járnak, egy állomásrekonstrukció ma valószínűleg más rendszer szerint történne, nem épülne új épület, az értékvédelem nagyobb szerepet kapna. Építészetileg érdekes feladat és nagy kihívás lenne a felvételi épület nagyon kötött téri rendszerében elhelyezni egy szintén nagyon kötött, de teljesen más téri rendszert kívánó biztosítóberendezési központot és az ehhez csatlakozó, korszerű forgalmi irodát, de Dunakeszin ez a hajó már elment. Marad egy romló épület, amelyet egy, vélhetőleg a vasút és az önkormányzat között kötendő megállapodás egy egyelőre ismeretlen, új funkcióval láthatna el, legfőképpen az emeleten. E sorok írójának a 90-es években volt egy nosztalgiából fakadó próbálkozása az épület lakásként történő hasznosítására, feltételezve, hogy a vasút szívesen, emiatt olcsón (ingyen) megválna a számára csak terhet jelentő tulajdonától. A próbálkozás sikertelen maradt, az illetékes vasúti hivatal indok nélkül hárított, de a valós ok tudható: a vasút a területén, vagy annak közvetlen közelében minden lakófunkciót legszívesebben beszántana, akkora a félelme attól, hogy az ottlakók egyszercsak a vasút bármiféle jelenléte ellen kifogást emelnek, még akkor is, ha később költöztek oda.
Az épület további romlásában sokféle tényező játszik szerepet. A valahavolt kisvárosias idillt az egykori bekötőúton ma zajló erős átmenőforgalom szétzúzta. Dunakeszi ma nem egy magasabb presztízsű társadalmi réteget szolgál ki, mint a lóversenyzés hőskorában, hanem a negyven év alatt duplájára nőtt alvóváros egyik felének sietős, alsóközéposztálybeli ingázóit. Nem elhanyagolható tényező, hogy láthatóan nincsen háttér, sem eszköz, sem akarat a gyökerét vesztett állomásépület állapotának stabilizálására, horribile dictu, javítására. A háttér duplán aláhúzandó, mert ennek hiányában semmiféle jobbító beavatkozás nem lehet önfenntartó, az energiák és anyagiak elpazarlása fenyeget.
A valamikori „kastélyprogram” – jórészt sikertelenül – annak az épületállománynak a (részleges) megmentését tűzte ki célul, mely alól kiment az élet, a tulajdonos, a kultúra és a fenntartó. Nem túlzás azt állítani, hogy az állomások épületállományának megmentéséhez egy második kastélyprogramra lenne szükség, de a tanulságok itt is csak részleges sikerrel kecsegtethetnek, hiszen nincsen tulajdonos, nincsen motiváció, nincsen funkció.
A régi épület megmaradása inkább tekinthető rendszerhibának, mintsem elhatározásnak. Az események teljes láncolata ellene dolgozik.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
