Egy szeszélyes nap krónikája – 3. rész

Jermann Kálmán   ·   2014.06.07. 16:00
00kicsi

Az előző két részben a Nyugatiból indulva, Lajosmizsén és Kecskeméten keresztül eljutottunk az egykori vasútépítők szeszélyének köszönhetően két vonal kereszteződésébe keveredett Lakitelek bejárati jelzőjéhez. Ahol már két további szerelvény várt a csatlakozásra, és hamarosan a Szolnok–Kecskemét viszonylatú motorvonat is beérkezett. Így nevezett megyeszékhelyeken kívül Kiskunfélegyháza és Kunszentmárton felé is várakozás nélküli kiváló eljutási lehetőség biztosított – ki gondolná mindezt errefelé?

A nevezetes négyes vonatkereszt, a nagyobbak rendre Szolnok és Kecskemét, a szerényebbek Kiskunfélegyháza és Kunszentmárton felé igyekeznek<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(a szerző felvételei)

Mi magunk átszállás nélkül vonalat váltanánk, ha pár éve készült volna ez az írás: a 146-osról a 145-ösre térne át a 6341-esünk. De pár éve új számozást alkalmaz az államvasút, így csak a 145-öst használjuk. Lakitelektől a fás területek lassan elmaradnak, a futóhomokot felváltja a jobb talaj, mert művelik a földeket. Csak ahol közel jutunk a Tiszához (látszani persze nem látszik a folyó), ott tűnik úgy, hogy ismeretlen okból vágányokat fektettek az ártéri erdőbe.

Ezen a szakaszon a legelhanyagoltabb a pálya és környékének állapota, avagy a természet igyekszik visszahódítani a területet

A mindvégig jelentéktelen, településekhez ritkán közeli megállók nem mutatják feleslegesnek magukat, Szolnokhoz közeledve mindenhol akad felszálló. Annak ellenére, hogy a Budapest felé a csatlakozás rossz, az IC épp akkor halad ki, amikor mi beérünk. Ha még ezt az apró bosszúságot is sikerülne megszüntetni, csak dicsérőleg szólhatnánk a szolgáltatásról.

Nem mi késtünk, nem az IC indult korábban, menetrend szerint maradunk le a fővárosi vonatról

Persze a szolnoki fotózáshoz éppen jól jön a hosszú útmegszakítás. Kezdve a mi motorvonatunk Szentesre juttatása miatti csatolásról az 1. vágányon. Aztán egy méretes magánvasúti tehervonat ér be. Ceglédre indul majd egy Bo kocsikból kiállított szerelvény. Jászapátiba, a 86-os vonalra a Bz vár a menesztésre. Addig a dicső magyar mozdonygyártás mohikánja, a 424-es gőzös is lekapható, épp oldalról. Érkezik egy inga a Nyugatiból. Aztán a nyugati gyártmány, az ÖBB Taurusza egy gabonavonattal. Majd megint egy magánzó Ázea, az eltolható oldalfalas kocsijaival. És végül a mi vonatunk, a Várda IC a Szilijével, ahová fel is kapaszkodunk. Ezek és még további képek találhatók a galériában.

Nem az utasmennyiség, hanem a szerelvénymenet spórolása az oka a szentesi dupla Uzsgyinak

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy vezetőállásról nem választhatjuk meg az optimális fényviszonyokat, és a szélvédőn keresztül fotózás sem segíti a minőségi képek elkészítését. Ez csak egy szokatlan szemszögből készült, dokumentum jellegű sorozat.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek