Egyben emeli át az 5-ös vonalon a tehervonatokat a MÁV

iho/vasút   ·   2023.10.20. 15:50
00_1-es_cer_tartaly

Október 27-én a legnehezebb fázisához ér a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasúti fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszának felújítása. Ekkor ugyanis az alépítményhibák javítása és a talaj stabilizációja miatt átmenetileg mindkét vágányt kizárják.

Ez azt jelenti, hogy a november 17-éig tartó három hetes időszak alatt vonat egyáltalán nem közlekedhet a munkálatokkal érintett, mintegy harminc kilométeres szakaszon. A teljes pályazár idején a MÁV–Volán-csoport a személyforgalmat pótlóbuszokkal szolgálja ki, míg a tehervonatok számára alternatív útvonalat jelöl ki.

A tehervonatok egy része Szlovákián keresztül, illetve Székesfehérvár és Veszprém felé tud kerülni, nagyobb részük azonban – a vágány lezárásához kapcsolódó technológia részeként – a Kelenföld–Székesfehérvár–Komárom útvonalon és vissza fog közlekedni, Székesfehérvár és Komárom között dízelvontatással.

A MÁV által kialakított, rendkívüli forgalmi rend és technológia talán legfontosabb eleme az, hogy az 5-ös, Székesfehérvár–Komárom vasútvonal végpontjaira rendelt, dízelmozdonyok segítségével a tehervonatok – lehetőség szerint az eredeti vonatok megbontása nélkül, azaz a villamos vontatójárművükkel együtt – leközlekednek, Komáromtól, illetve Komáromig pedig az eredeti közlekedési rendjük szerint folytathatják útjukat. A MÁV ebből a célból nyolc dízelmozdonyt állít ki a vállalkozó vasúttársaságoknak, amiknek a költségét a vágányzári kerülőútirány költségei között magára vállalja.

Ez a megoldás jelenti a kerülőútirányként kijelölt vonal maximális kapacitáskihasználását, illetve azt, hogy a két végponton – Székesfehérváron és Komáromban – az állomási vágányok ne telítődjenek, az egyéb irányú közlekedés pedig ne lehetetlenüljön el az állomás túlterhelése miatt.

A rendkívüli forgalmi rend részleteiről a MÁV tartott tájékoztatást a vasútvállalatoknak és egyéb érintetteknek a társaság budapesti székházában. A tájékoztatón a felek – megértve egymás igényeit – konszenzusos megoldásnak ítélték a MÁV által felvázoltakat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek