Egyedül a nagy víz felett: Lindbergh vitathatatlan dicsősége

A New York-Párizs repülés, 95 éve: hősiesség, rekord – és a modern aviatika előjátéka.

Ez egy olyan évforduló, amelynek kerek előfordulásakor méltán jelennek meg a megemlékezések, de nem árt a közkeletű félreértések tisztázása sem. Mint ahogy ezt korábbi összeállításunkban is megírtuk, amelyet a következőkben ideidézünk: nem Lindbergh volt az első, aki átrepülte az Atlanti-óceánt, hanem két brit, Alcock és Brown 1919-ben, egy alaposan átalakított, sok plusz tankkal szerelt világháborús Vickers Vimy bombázóval.

De Lindbergh volt az első, akinek ez szólóban sikerült, és aki szárazföldtől szárazföldig repült. Nem Új-Fundlantól Írországig, hanem – és ez megint csak korona volt a fejére – nagyvárostól nagyvárosig. Felszállt New Yorkban, a Roosevelt repülőtéren, és leszállt Párizs már akkor létező híres légikikötője, a Le Bourget gyepén, 1927 május 21-én.

Az egyéni hősiesség mellett az aviatika történelmében azért fordulópont ez a repülés, mert tehát nem egyszerűen sikerült egyik kontinensről eljutni a másikra, hanem valami nagyon fontos momentumot hozott a világba az egykori postarepülő, akit azért fizettek, hogy adott idő alatt adott helyről adott helyre vigye a zsákokat: megelőlegezte a hosszú távú légiközlekedést, amelynek szintén lényege, hogy kijelölt távon, lehetőleg meghatározott idő alatt, a kitűzött desztinációra kell repülni, pontos navigációval. Mindezt ebben az esetben egyetlen pilóta kellett, hogy végrehajtsa, rettenetesen rossz körülmények között, nappal és éjjel, hol a hullámokat súrolva, hol magasabban, és persze lehetetlenül erős szelek közepette, amelyek a későbbiekben nem egy kísérletezőt sodortak el a helyes kurzustól.

A hősiesség mellett a pilótatudás jellemezte a felkészülést is, ahogy a fiatal, de öt sűrűn végigrepült év tapasztalatait okosan végiggondoló pilóta átalakíttatta a rendelkezésére álló egymotorost. Kiválasztotta azt a csillagmotort, amely bizonyítottan hosszan bírta egy feltöltésnyi olajjal, nagyobb szárnyakkal építették a Ryan egyfedelűt, áramvonalasabb kialakítással, áthelyezett benzintartállyal, és ha már előre nem láthatott ki, egy periszkóppal is. És persze pazar pilótatudás kellett ahhoz, hogy ne érje utol több más próbálkozás tragédiája, a baleset a túlterhelt géppel felszállás közben.

Idézzük fel röviden, korábbi cikkünk szerint, a repülés krónikáját.

Csak négy óra telik el, amikor Lindbergh először érzi, hogy fárad, és a magas pilótát kínozza, hogy nem tudja kinyújtani a lábait a szűk kabinban. Hogy elkergesse a fáradtságot, a vízfelszínhez ereszkedik, egy ideig vagy három méter magasan repül. Késő délután hagyja el Új-Fundland partjait, majd háromezer méter körüli magasságra emelkedik, alatta köd borítja az óceánt. Éjfél után két óra felé, félúton, iszonyatosan küszködik az álmossággal, de viszonylag hamar rávilágosodik, hiszen addigra több időzónát átrepült. Az első reggel: időnként nyitott szemmel alszik el, időnként hallucinációk lepik meg.

A huszonnegyedik repült óra tiszta égbolttal ajándékozza meg, majd délelőtt feltűnik az első szárazföld Új-Fundland óta: Lindbergh azonosítja a térképén, Írország déli csücske. Eddig csak három mérföldnyire tért el a kijelölt kurzustól! Növeli a sebességet, hátha sikerül még napvilágnál elérnie Franciaországot.

A partvonaltól már csak kétszáz mérföld: 33 és fél órás repülés után száll le Le Bourget-n, ekkor már 55 órája nem aludt. A francia rendőrök gyors közbeavatkozása megmenti a gépet és Lindberghet is attól, hogy a százezernyi ünneplő tömeg szeretetteljesen széttépje mindkettőjüket. Mindenesetre a pilóta az extázisban őt körbe hordozó emberek vállán újabb plusz harminc percet töltött a levegőben.

Lindberghről kevesen tudják azt, ami megint bizonyítja, hogy nem egyszerűen hőstettre és rekorddöntésre készült, hanem tudatosan munkálkodott a világot behálózó légiközlekedés megteremtésére: az óceánrepülés adta hírnevet arra használta fel, hogy nagy amerikai légicégek, elsősorban a Pan Am partnereként derítsen fel, igazából már nem is egyedül – sokszor felesége társaságában – hosszú légi útvonalakat, például Közép- és Dél-Amerika felé, vagy akár a sarkvidéken.

Más kérdés, hogy közben egy másik fajta komor hírnév övezte a Lindbergh-bébi elrablása című rémtörténet kapcsán, és hogy a következő nagy világégés közeledtével erős szószólója volt a Harmadik Birodalomnak és annak, hogy az Egyesült Államok maradjon ki a háborúból. Ez a véleménye azonban megváltozott Pearl Harbor után, és még harci bevetéseket is repült a csendes-óceáni hadszíntéren. Eisenhower a tartalékos légierő altábornagyává nevezte ki, élete végén Hawaiin élt és 1974-ben bekövetkezett haláláig komoly környezetvédelmi agitációt folytatott a veszélyeztetett hagyományos törzsi közösségek és kipusztulás fenyegette állatfajok érdekében.