Egymilliárdos beruházás

MTI   ·   2013.07.02. 18:27
Csaknem egymilliárd forintos fejlesztés zárul le a Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi telephelyén, aminek köszönhetően 123-mal nőtt a gyár létszáma. A vállalat 2010-ben nyert el 377 millió forintot kutatás-fejlesztési kapacitás erősítésére, az Új Széchenyi Terv keretében; a 942 millió forintos beruházás most zárul le.

Ennek keretében az idén februárban új tesztlaboratóriumot adtak át, valamint mérőeszközöket, műszereket, számítógépeket, mérés-adatgyűjtést szolgáló szoftvereket és laboratóriumi tesztberendezéseket szereztek be. A projekt során új K+F munkahelyeket hoztak létre: 2010 végén még 231 mérnököt foglalkoztattak – ezzel szemben mostanra 354 mérnök dolgozik az 1552 fős cégnél. Ezzel az ország legnagyobb, vidéken működő autóipai fejlesztési központját mondhatja magáénak a Continental.

A most befejeződött kapacitásbővítés az elektronikus fék- és menetstabilizáló rendszerek (ABS, ESC) és ezek komponenseinek (kerékfordulatszám-, gyorsulás- és perdületszenzorok) fejlesztését szélesebb spektrumon teszi lehetővé a magyarországi központban.

A Continental Automotive Hungary Kft. összesen közel 15 milliárd forint értékben valósít meg beruházási és munkahely-teremtési programot 2009 és 2014 között budapesti és veszprémi gyárában, hét projekt keretében. A bővítésekhez kétmilliárd forint támogatást vesz igénye európai uniós és kormányzati forrásokból, és a két telephelyen összesen 477 új munkahely megteremtését vállalta.

A fékrendszereket, hajtó- és futómű-komponenseket és rendszereket, gépjárműabroncsokat, műszaki elasztomer-termékeket gyártó cég tavaly 32,7 milliárd euró forgalmat bonyolított, 46 országban 173 ezer embernek ad munkát. Magyarországon hat telephellyel és egy értékesítési ponttal rendelkezik, és több mint hatezer embert foglalkoztat.

Kapcsolódó hírek