Egymilliárdos vasútbiztonsági fejlesztés indul a GYSEV-nél

MTI   ·   2012.02.28. 12:32

Egymilliárd forintos vasútbiztonsági fejlesztés indul a GYSEV-nél – hangzott el a támogatási szerződés keddi soproni aláírásakor.

A 982,6 millió forintos, 85 százalékban uniós, a fennmaradó részben magyar kormányzati finanszírozásban megvalósuló fejlesztés eredményeként öt Győr-Moson-Sopron és három Vas megyei átkelőben szerelnek fel csapórudas félsorompót, 23 helyen jobban látható és hosszabb élettartamú LED-izzókat szerelnek a fényjelzőkbe.

Emellett olyan diagnosztikai rendszert építenek ki, amely alkalmas az átgördülő vonatok kerekeinek, csapágyainak menet közbeni ellenőrzésére, valamint annak vizsgálatára, hogy rakomány nem csúszott-e meg a szállítás során.

Kövesdi Szilárd pályavasúti üzletágvezető megjegyezte: 434,7 kilométeres hálózatukban 304 vasúti átjáró van, azaz átlagosan másfél kilométernyi szakaszra jut egy.

Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár elmondta: 2010 őszén kérte fel az ország legjobb közlekedésbiztonsági szakembereit, hogy állítsanak össze egy infrastruktúra-fejlesztési tervet, ennek első állomása a GYSEV-nél induló projekt.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.