Elektromos buszokat vesz Los Angeles

Ács Attila   ·   2013.07.10. 14:00
ebus-side_fooldal

A los angelesi Metro tömegközlekedési cég eddig minden bizonnyal a hagyományos, acélvázas és a kompozitkarosszériás NABI buszairól volt ismert a hazai közlekedésbarátok körében, egyesek talán arra is emlékeznek, hogy a cég pár évvel ezelőtt teljes egészében CNG-re váltott. Fontos lépés volt ez környezetvédelmi szempontból, hiszen a város levegője igen szennyezett (volt), olyannyira, hogy az egyik szmogtípus konkrétan innen kapta a nevét.

A projekt keretében első körben öt új elektromos buszt vásárolnak, majd ezt egy tesztelési és fejlesztési időszak követi, aminek tükrében döntenek majd a további 20 jármű beszerzéséről. Az amerikai törvények értelmében a buszok végszerelése helyben történik majd.

A BYD jelenleg a legnagyobb gyártónak számít ebben a szegmensben; eddig több mint ezer elektromos buszt adtak el világszerte. A cég tájékoztatása szerint a jármű egy feltöltéssel (teljes utasterhelés mellett) 155 mérföld megtételére képes.

A BYD elektromos busza. Az <a href=http://youtu.be/BYmFRwTwxB4 target=_blank>amerikai változatot</a> némileg át kellett szabni, hogy megfeleljen a helyi előírásoknak


Kapcsolódó hírek