Élet a jegypénztáron kívül, 2. rész: Kerekeken
Kétségbeesett keresésünkben, hogy miképpen tudnánk megúszni a pénztárablakok és a jegyautomata (egyesszámban, a kettőből egy ugyanis az üzembeállás óta rossz) előtti sorbanállást és az ebből fakadó vonatlekésést, a városka másik vasúti megállóját vettük célba.
Még mindig mezei felhasználók vagyunk és hagyományos funkciókban, fizetési módszerekben, pénztárban és jegyben gondolkodunk.
A másik vasúti megállóban üzemel egy konténerpénztár, teljesen kiszámíthatatlan nyitvatartási idővel, de kedves nénivel, aki bablevest melegít a fűtőtesten, jegyvásárlásnál kicsap a kisablakon a leves párás illata. Vajon fedezi-e az itteni jegybevétel az elektromos fűtőtest üzemeltetési költségeit? Lehet, hogy nem, de az is opció, hogy az egymástól teljesen elkülönülő vasúti ágazatok és alágazatok elszámolási rendszerei sohasem érnek össze, ezért a jegyárbevétel megjelenik, mint bevétel, a fűtőtest, mint kiadás, de ezek sohasem fognak egy exceltáblán belül találkozni. Izzócsere, 30 ezer forintért.
Most viszont tavasz van és nincsen néni, felújítják a konténert. Majd veszünk jegyet a kalauztól, ilyenkor szabad.
A megállóba érve már sem a tavasz, sem a vonaton tervezett jegyvétel nem áll fenn. Hideg eső csepereg, de megvéd minket a járda mellé parkolt mobilpénztár furgonjának felhajtható oldalfala. Itt bizony jegyvétel lesz, micsoda csoda!
Bablevesnek, családiasságnak nyoma sincsen, hideg profizmus fogad minket. Egyenruhás pénztáros ül a sötétített üvegablak mögött, a pultra kirakva a kártyás fizetés kellékei, a városvégi környezet ellenére és a flirtszínűre fényezett Renault-furgonnak köszönhetően nagyobb arculati bekebelezettségben érezzük magunkat, mint egy frissen felújított kisvárosi pályaudvaron.
Kiválóan udvarias a kiszolgálás, a másik, egyelőre zárva tartó ablakon azt is látjuk, hogy adott esetben nemzetközi jegyet is válthatunk, csak jókor és jó helyen kell elkapni a furgont. Továbbmegyünk, a peron mellé, a valamikori jegyautomatának bekészített betonelemen már olvashatjuk is a tájékozatlan és felkészületlen utazókat képbe helyező hirdetést a mobilpénztárról.
Ami egyébként pontosan működik. Pontban délelőtt tíz órakor előbújik a pénztárossofőrmenedzser, berekeszti a vásárlást, lecsukja az előtetőt. Aki kimaradt, az lemaradt. A nap további részében várható enyhe forgalommal már a legmobilabb pénztár, a vonaton dolgozó jegyvizsgáló is boldogulni fog. Mielőtt elhajt, sikerül még szóra bírni az egyfős személyzetet: hétfőig marad Vác-Alsóvárosban a mobilpénztár, azután Solymáron fog szolgálatot teljesíteni. A másik autó jelenleg Mosonmagyaróváron dolgozik, ő most visszahajt a Könyves Kálmán körúti székházba, feltöltik az akkukat és holnap ismét ugyanitt. Információi szerint a jegyárbevételi többletből a két jármű beszerzési költségei már megtérültek.
Van még pár perc a vonatig, lehet morfondírozni. Mi is ez a jegyvétel? Jegyet veszünk, vagy szolgáltatást? Esetleg csak pénztári befizetési bizonylathoz akarunk jutni, amellyel a megfelelő személyzet előtt igazolhatjuk, hogy jogosan tartózkodunk a járművön? És ezt az infót tényleg egy papírcetli viszi át? Megannyi kínzó kérdés, amelynek mind-mind alaposabban utána kellene gondolni! Addig is görgethetünk az országban ide-oda egy kerekes pénztárfülkét. Amelyből, ha több lenne, nem kellene annyit görgetni.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
