Elfogynak az alkatrészek a BKV járműveihez?

MTI   ·   2012.01.09. 17:32
Nemes Gábor, a főleg buszos szakszervezeteket tömörítő Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) alelnöke azt mondta, a múlt héten állították le az alkatrész-utánpótlást, így csak azokat az alkatrészeket használhatják fel, amelyek a raktárban vannak vagy úgynevezett donor járművekből még kiszerelhetők és beépíthetőek.

Pontosan nem tudni, hogy hány alkatrész maradt még a garázsokban, de ha ezek elfogynak, akkor okafogyottá válik a KEKSZ által korábban bejelentett forgalomlassító demonstráció, mert nem lesznek buszok, amelyeket ki tudnának adni a forgalomba.

A KEKSZ a múlt héten közölte, hogy ha nem változik a helyzet a BKV-nál, illetve nem haladnak megfelelő ütemben a bérekről és kollektív szerződésről folyó tárgyalások, csak azokat a járműveket fogják forgalomba engedni, amelyek mindenben maradéktalanul megfelelnek az elvárásoknak.

Gulyás Attila, a kötött pályás szakszervezeteket tömörítő Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke azt mondta, nemcsak a járművekben, hanem az infrastruktúrában (sínek, biztosítóberendezés, váltók, felső vezetékek) is keletkezhetnek olyan hibák, amelyeket alkatrészhiány miatt nem lehet javítani. Hangsúlyozta, hogy a múlt héten az utolsó méter felső vezetéket is beépítették egy lopás pótlására, és ha bármelyik HÉV-vonalon újabb kábellopás lesz, akkor nem tudják pótolni a kábeleket, le kell állítani a vonal működését.

Gulyás Attila úgy véli, márciusra válhat kezelhetetlenné a helyzet, ha addig egyáltalán kihúzza a BKV, pénztelenség miatt ugyanis már korábban is összeomolhat a budapesti közösségi közlekedés.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Harminckettő az ötvenegyből

BKK/iho   ·   2026.04.09. 12:00

Újabb CAF-fal bővült a budapesti villamosflotta. A 2288-as pályaszámú jármű a műszaki vizsgálatok, az ajtók alapos ellenőrzése, valamint az előírt próbafutások teljesítését követően kezdhette meg a munkát.

Vasút Városi vasút

Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK

BKK/iho   ·   2026.04.07. 15:00

A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.