Elindulhat a 30-as vonal felújítása

iho   ·   2013.07.05. 12:38

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a közbeszerzést a Balaton déli partján futó 30-as számú vasútvonal felújításának első szakaszára. Lepsény és Szántód-Kőröshegy között a pálya teljes egészében megújul, 2015 nyarára a száz kilométer per órás pályasebességnek megfelelően lehet közlekedni.

Új második vágány épül Szabadifürdő és Zamárdi felső között, itt a kritikus helyeken mintegy négy kilométer hosszban zajvédő falat, tizenhét kilométeren rugalmas ágyazatot építenek a környezeti hatások csökkentésére. Biztonságosabbá válnak a szintbeli átkelési lehetőségek, Siófokon a Vitorlás utcánál új aluljáró épül. Balatonaliga, Szabadisóstó, Zamárdi felső állomásokon és Balatonvilágos, Szabadifürdő, Balatonszéplak alsó és felső megállóhelyeken a kényelmesebb ki- és beszállás elősegítésére magas peront építenek.

Eredményes közbeszerzés esetén a harminckét kilométeres szakasz felújítása 2014 elején kezdődhet meg. A Szántód-Kőröshegy–Balatonszentgyörgy közötti, harminckét kilométeres szakaszra 2013 negyedik negyedévében írják ki a közbeszerzést, 2015 nyarára a dél-balatoni vonal teljesen megújul – áll a NIF Zrt. közleményében.

Kapcsolódó hírek