Elkészültek a felújítással

MTI   ·   2012.11.07. 13:55

Befejeződött a Budapest és Záhony közötti 4-es számú főút teljes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszának korszerűsítése: az utolsóként elkészült újfehértói, valamint a Nyírtass és Kisvárda közötti útrészt november 7-én Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára adta át a forgalomnak.

Völner Pál az avatáson hangsúlyozta: a 2,1 milliárd forint értékű fejlesztés az új Széchenyi Terv keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában valósult meg 85 százalékos arányú brüsszeli támogatással.

Az államtitkár hozzátette, hogy a munkálatokat egy magyar vállalkozás, a panyolai Zemplénkő Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft. végezte.

A 4-es főút teljes szabolcsi szakaszán a burkolatot 11,5 tonnás teherbírásúra erősítették meg. Az első fejlesztési ütem 2009-ben kezdődött 15,4 kilométeres útrészen, most pedig 26,4 kilométeren történt burkolaterősítés útszélesítéssel együtt. A beruházás keretében négy új közlekedési csomópont és körforgalom épült, valamint felújítottak út alatti csatornahidakat is.

A 4-es számú főút szabolcsi szakaszán még korábban 2003-ban kezdődtek átfogó rekonstrukciós munkálatok, akkor európai uniós támogatással a záhonyi határállomásra vezető útrészt bővítették. Később, 2005-2006-ban ugyancsak uniós forrásból a főút berkeszi, nyírbogdányi, nyíregyházi és székelyi elkerülő szakaszát építették meg. A nagy forgalmú út így Szabolcsban már csak egyetlen településen, Újfehértón vezet keresztül, a kisváros keleti részét érinti.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója az átadáson elmondta: nettó 3,5 milliárd forintos költségből épül a 4-es főút Debrecent elkerülő szakasza is. A 11,9 kilométer hosszú új nyomvonalat decemberben nyitják meg.

Az elkerülő út már 90 százalékos készültségű, már csak a forgalomtechnikai munkálatok, valamint a zajvédő fal emelése és az út menti növények telepítése van hátra.

Kapcsolódó hírek