Elment a villamostörténész
Barátságunk, munkakapcsolatunk 2007 tavaszán kezdődött, amikor bemutatkozó levelem válaszaként egy olyan levél jött tőle, melyben rögtön „kegyeibe” fogadott, s belökött a mély vízbe – a debreceni villamosok története vonatkozásában.
Bár szabadkozott, hogy az elektronikus levelezést csak két hete tanulta meg, onnantól kezdve csak úgy ontotta a leveleket töméntelen adattal, majd kicsordult az e-mail-táram. Alig győztem feldolgozni a rengeteg információt, amire már az első levelében figyelmeztetett: rokkantnyugdíjas református kántor, aki betegsége miatt nem sokat alszik, s ha belefog egy munkába, akkor pörög, mint egy motolla. Megtisztelő volt számomra, hogy ismeretlenül is barátként s egyenrangú társként kezelt. A kis kockás füzetébe írt görbe betűihez lassan hozzászokott a szemem, folyékonyan olvastam őket, mint egyiptológus a hieroglifákat.
Végh Dezső 1950-ben született, a villamosok iránti szeretete nyolcéves korában kezdődött. Debrecenbe tizennégy éves korában került. 1970–1978 között a BKV-nál dolgozott járműkísérőként, ellenőrként, a javítóműhelyben, majd házassága révén átköltözött az akkori Csehszlovákiába, Bésre, ahol a felesége, Etelka református lelkész volt, ő pedig kántor, orgonista lett. Villamosok iránti szeretete azonban töretlen volt, nemcsak a magyar, hanem a külföldi városok villamosait is szerette.
A többi szakemberrel tartotta a kapcsolatot, Lovász Istvánnal, Kabók Imrével, Berta Józseffel, akik révén roppant szakmai anyagot és ismeretet halmozott fel. Néha már olyan mélységekbe lement, hogy a villamos járművek doyenje egyszer azt válaszolta neki: – Meggondolom, mondjak-e akármit!
Szinte szenvedélyévé vált az adatok pontosítása. Az egész országban ismerték és elismerték, mint villamostörténészt. Publikált különböző lapokban (BKV Hírlap, Közlekedési Hírlap), cikkei nemcsak a budapesti, hanem a debreceni villamosok típustörténetét is feldolgozták.
2010-ben Budapestre költözött, napjai nagy részét a villamosok, s ezek kutatása töltötte ki. Nagyon meghatódott, amikor 2011 márciusában személyesen meglátogattam, s kezébe foghatta a Debreceni villamoskalauz című könyvet, melyben a neve nem sokadik lábjegyzetként, hanem mint egyenrangú szerzőtársként szerepelt.
Sajnos szemét gyógyíthatatlan betegség támadta meg, ezután csak telefonon tartottam vele a kapcsolatot, de ezután is a villamosoknak és a komolyzenének élt. Hatvankét éves volt.
