Erzsébet és a villamos
A hídavató után tizenegy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a lefektetett sínpárok (az akkori szokás szerint még az útpálya szélén) villamoskerekek gördülésétől csillogjanak. Premier is volt ez egyben: az eddig csak a pesti oldalon „vitézkedő” BVVV (Budapesti Villamos Városi Vasút) járművei először mehettek át a túlpartra. A főváros budai felét egészen 1914-ig a hajdani lóvasúti társaság, a BKVT (Budapesti Közúti Vaspálya Társaság) uralta. 1914. október 16-tól a Veres Pálné utcából kikanyarodva a sárga villamoskocsik a Rác fürdő előtt, a Hadnagy utcában fordultak vissza – a BVVV első budai vonalaként. A Rákóczi útról a hídon át Budára tartó vonalat az „őshonos” BKVT üzemeltette.
Az első világháború után a BSZKRT egységesítette, ésszerűsítette az addig versengő társaságok vonalait, 1928-ra mégis nyolc alapjárat és betétjárataik tették zsúfolttá az Erzsébet hidat. A háborús pusztítás után a híd pesti kapuja sokáig csúfította a városképet, a Rákóczi út viszont fontos közlekedési tengely volt dunai átkelés nélkül is. A Pest középső és északi részéről érkező villamoskocsik először a Március 15. téren hurokvágányban, majd a hatvanas évek elején, amikor az új híd építése elkezdődött, a Veres Pálné utca torkolatába épített deltavágányon fordultak meg.
Az 1964-es átadás után öt alapviszonylat közlekedett az Erzsébet hídon: a 19-es a Keleti és a Kelenföldi pályaudvar között, a 44-es Zugló Rákospataktól a Moszkva térig, a 60-as a Keleti pályaudvartól a Csörsz utcáig, a 67-es Rákospalota-Pestújhely, MÁV-teleptől a Szarvas térig, a 68-as az Örs vezér terétől a Móricz Zsigmond körtérig közlekedett – a 44-esnek, 60-asnak és a 67-esnek időnként betétjárata is volt. A villamospályát a hídon ideiglenesre, a metró megépüléséig tervezték, a nyolc üzemévnél sokkal hosszabb ideig nem is lehetett volna talán használni. Az utolsó villamos 1972 szilveszter éjjelén haladt el az Erzsébet hídon, azóta több ötlet, terv született a visszaállításra, a kelet–nyugati villamostengely újraélesztésére.
