Északon kezdenek, legkésőbb novemberben

iho   ·   2017.08.17. 18:11
00kicsiuj

A sokadik időpont után végre el is kezdődhet idén a felújítás – nyilatkozta a Világgazdaságnak Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója. Az eredeti tervek szerint már folynia kéne a munkáknak, az előzőleg megállapított 2019-es határidő csak így lenne tartható. Cikkünk előzményében az állomások felújítására (Újpest-Központ, Újpest-Városkapu, Gyöngyösi utca, Forgách utca, Árpád híd, Dózsa György út) kiírt tenderről lírtuk, hogy a Strabag Építőipari Zrt. 24,1 milliárd forintért lát neki a korszerűsítésnek, míg a középső és a déli szakaszra új közbeszerzéseket kellett kiírni.

A megújult Újpest-Városkapu állomáson láthatunk-e még régi szerelvényeket?<br>(forrás: wikipedia)

A tendereken, az ajánlatok magas árain kívül a szűk keresztmetszetet mindenképp a pótlóbuszok megléte. Míg nem hivatalosan ki is vonták a forgalomból az Ikarus 200-as sorozat járműveit (tartalékállományban ugyan, de nap mint nap találkozhatunk, utazhatunk velük a forgalomban), a BKV és alvállalkozói folyamatosan szerzik be az új és használt járműveket. A Volánbusz által megrendelt, a metrópótlásra szánt 180 csuklós busz elkészülte azonban késik, így a beszerzéseken kívül tizenegy Ikarus 435-öst és tizenkét 280-ast újított fel a BKV.

Időközben az érintett felszíni útvonalak átépítését is megkezdték, legutóbb a Váci úton, az Árpád híd állomásnál dolgoztak új buszmegállók, gyalogátkelők kialakításán, jelzőlámpák telepítésén – ezt a déli szakaszon, a Nagyvárad térnél és az Ecseri útnál már elvégezték.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek