Európai irányítók sztrájkja – valójában francia sztrájk

iho   ·   2014.01.30. 18:12
cim2

A légiforgalmi irányítók mára meghirdetett összeurópai megmozdulása korábbi hasonló akciókhoz hasonlóan ezúttal is elsősorban a francia irányítók munkabeszüntetése lett. Járatlemondásokra is elsősorban a franciaországi munkabeszüntetés kapcsán kényszerültek a légitársaságok.

A francia légihatóság, a DGAC azt kérte a három nagy párizsi repülőteret – Charles de Gaulle, Orly és Beauvais – használó légitársaságokat, hogy a péntek hajnalig tartó sztrájkra tekintettel húsz százalékkal csökkentsék járataik számát. Az Air France előre jelezte, hogy elsősorban hosszú távú járatait fogja mindenképp elindítani, közepes és regionális vonalakon lesznek inkább késések, lemondások. A Flightaware helyzetképe szerint a francia nemzeti légitársaság csütörtök estig 58 járatát lemondta, 92 járata pedig késik. A Lufthansa és az easyJet „kevés számú” járat törlésére kényszerült, a Ryanair viszont hetvennyolcat nem indított el.

A sztrájk nagy vesztese kétségkívül a legnagyobb párizsi repülőtér, a Charles de Gaulle, amelynek napi 1400 járatából csaknem háromszázat töröltek. Orly a szokásos csütörtöki 590 helyett 450, Beauvais 50 helyett negyven járattal kénytelen megelégedni. A Eurocontrol magyar idő szerint délután ötkor közzétett helyzetképén pedig az látható, hogy kizárólag Franciaországban és Belgiumban voltak a pirossal jelölt zónákban 45 percen túli késések, az összes fél órán túli késések esetszáma magyar idő szerint este fél hatig 813 volt, és ennek csak hét százalékát okozta az időjárás, 88 százaléka a sztrájk számlájára írható.

A franciaországi helyzetet a Le Point összefoglalója szerint az is nehezítette, hogy nemcsak körzeti irányító központok álltak le, hanem hét repülőtéren a közelkörzeti illetve toronyszolgálatok is. Érzékelhető volt az akció Londonban is, a Heathrow felől induló, franciaországi célállomásokra kiírt járatok egy részét nem indították el.

A németek tervezett sztrájkját a szakszervezet lefújta, tekintettel a Lufthansa bírósági beadványára, amit ennek nyomán, és a német törvények alapján illegálisnak minősítettek. Igaz, a német irányítók szervezete csak egy órára állt volna le, míg a franciák szerda estétől egészen péntek hajnalig hirdettek munkabeszüntetést.

A sztrájkot nem kísérte egyöntetű támogatás a nemzeti intézmények megtartására érzékeny francia közvéleményben sem. A francia légiközlekedési szervezet külön kiemelt, hogy a légiforgalmi irányítók akciója igen alkalmatlan időben történik, és erősen veszélyezteti a francia nemzeti légitársaság amúgy is érzékeny gazdasági egyensúlyát. A Ryanair közleményében azt követeli, hogy az Európai Bizottság korlátozza az európai légiforgalmi irányítók sztrájkjogát.

Mint azt korábban megírtuk, a magyar irányító szervezetek egy viszonylag csendes napszakra és csak két órára hirdettek részleges munkabeszüntetést. A Budapest Airport kommunikációs igazgatója, Hardy Mihály szerint a munkabeszüntetést a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren nem lehetett észrevenni: egyetlen lemondás volt egész nap, a Lufthansa reggeli müncheni járata nem érkezett meg, de ezt a lemondást már tegnap óta lehet látni az internetes információs táblázatban, amúgy viszont komoly késések sem zavarták a napi forgalmat.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek