Everett ötven éve: óriáscsarnok az óriásgépnek

A világ legnagyobb épületének fél évszázaddal ezelőtti átadása, de egyáltalán, az építése szorosan összefügg a világ akkori legnagyobb polgári repülőgépének megjelenésével: a Paine Field repülőtér pályája közelében emelt masszív csarnok a Boeing 747-esének összeszereléséhez kellett, sőt, amikor az első gépet rakták össze, a hátsó fronton még tartott az építkezés, mindenesetre az ős Jumbo megjelenésével ismerkedhetett meg a világ ezzel a döbbenetes építménnyel.

Ami időközben még döbbenetesebbé nőtt, jelenlegi méretei: alapterülete csaknem négyszázezer négyzetméter, légtere valamivel kevesebb, mint 13,5 millió köbméter. Eredetileg „csak” százezer négyzetméteres volt, amelynek széles, kilométeres főközlekedési útvonalait bölcsen a felszín alá tervezték. Aztán, ahogy újabb és újabb szélestörzsű típusoknak kellett összeszerelő sorokat nyitni, úgy bővítették a mai méretére – 767, 777, 787, plusz itt készül a 767-bázisú új tanker, a KC-46-os. Jellemző: a szomszédságban közben felépült egy teljesen új csarnok, a 777X szárnyának szereléséhez, ami nagyobb – mint az everetti óriáscsarnok eredetileg, 111 és fél ezer négyzetméter alapterületű.

Közben persze az egész komplexum nemcsak a nagy csarnokokból áll: a zöld ragyogású kész gépeket az 526-os főközlekedési út felett vontatják át a festőhangárok valamelyikéhez, majd az új átadási komplexumhoz. Rendszerint igyekeznek ezt éjszaka bonyolítani, mert túl sűrűn történt korábban baleset ezen az útszakaszon, amikor a vezetők figyelmét túlságosan lefoglalta a fejük felett vonuló hatalmas madarak látványa.

A nagycsarnoknak van tehát saját közlekedési rendszere, egyébként a leggyakoribb járműfajta a bicikli és a tricikli, van saját étterem-lánca, rendőrsége, mentőközpontja, látogató-központja, minden, ami az ezen a helyen dolgozó mintegy 30 ezer embernek és az ide érkező évi 150 ezer érdeklődőnek kell.

Sőt, egy ideig volt saját időjárása is! Ezt sokszor városi legendának tekintik, de nem az. Az épület működésének első éveiben gyakran megtörtént, hogy párás időben felhőképződést figyeltek meg a mennyezet alatt. Ez aztán valóban megszűnt, hiszen a gépeket és a berendezéseket ugyan természetesen rozsdamentesítő bevonattal látják el, de azért a túl magas víztartalom csak nem igazán egészséges ebben a közegben, úgyhogy átépítették az épület kondirendszerét és ezzel megszűntek a belső felhők.

A Boeing ügyei kapcsán ezen a portálon nem először idézzük Joe Sutter, a 747 vezető tervezője visszaemlékezéseit: nos mint könyvéből kiderül, Everett kiválasztása bizonyos szempontból döntő volt a Jumbo sikerében. Az egyik fő kérdés az volt, hol találnak megfelelően nagy helyet egy már létező, megfelelően hosszú pálya mellett? Ezügyben a legközelebbi helyszín valóban az egykori légibázis, Paine Field, más néven a Snohomish County Airport adódott.

De a gyártás helyszíne körül erős lobbik kezdtek harcba egymással. Úgymond politikai okok miatt, merthogy annak az államnak jobb kapcsolatai voltak a szövetségi főváros politikusaival, sokan a kaliforniai Walnut Creek mellett kardoskodtak.

Sutternek azonban sikerült meggyőznie a főnökséget, hogy nem szabad eltávolodni a Boeing Seattle-i technológiai központjaitól, a keskenytörzsű 737-est összeszerelő Rentontól: akkor még nem léteztek digitális hálózatok, a gép tervezését, építését, a különféle rendszerekért felelős munkahelyek és csoportok összeműködését egy ilyen döntés végtelenül lelassította volna.

Más kérdés, hogy egyrészt a napfényes kaliforniai helyszínen könnyebb lett volna az építkezés, a hatalmas everetti földmunkákat pedig hatalmas esőzések nehezítették. És az is más kérdés, hogy néhány éve megnyílt a Boeing első, nem everetti, illetve nem rentoni gyártóhelye is az ugyancsak napfényes Dél-Karolinában.