Ez úgy hiányzott, mint ablakos tótnak a hanyattesés

iho   ·   2020.01.23. 09:00
szabalytalan_reklam0

A Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága együttesen 115 millió forintos bírságot szabott ki a Budapesti Közlekedési Zrt.-re (BKV) és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-re (BKK) fővárosi közösségi közlekedési eszközök és közlekedési köztéri reklámhelyek reklám célú hasznosításával kapcsolatos törvénysértés miatt.

A nettó 5,7 milliárd forint értékű beszerzés ügyében az eljárást a BKK és a BKV indította 2016-ban, a szerződés időtartama 48 hónap lett volna. Az ellenzéki többségű Fővárosi Közgyűlés azonban tavaly novemberben úgy döntött, hogy a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok ne kössenek egy évnél hosszabb időre szóló, a tulajdonukban, használatukban vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására irányuló szerződéseket, és e miatt a beszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánították.

(illusztráció: Vörös Attila)

A döntőbizottság közérdekű bejelentés nyomán indított eljárást az ügyben. A testület határozata szerint az ügyben súlyos jogsértés történt, az eredménytelenül zárult eljárást a közbeszerzési törvénybe ütköző módon folytatták le, ezért a döntőbizottság megsemmisítette az ajánlatkérő által 2019. november 7-én az ajánlattevők részére megküldött jogsértő eljárást lezáró döntést. A döntőbizottság a BKV és BKK részére egyetemlegesen kiszabott bírság összegének megállapításakor figyelembe vette a beszerzési eljárás nettó 5 milliárd 736 millió forintos becsült értékét, valamint, hogy a jogsértés hatást gyakorolt az eljárást lezáró döntésre, illetve, hogy a jogsértő döntés megsemmisítésével a jogsértés orvosolható.

A döntőbizottság határozata ellen a Fővárosi Törvényszéken indítható közigazgatás per.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.