Felszállunk Budapesten a villamosokra és a HÉV-ekre, és a fedélzeten érvényesíthetjük a mobiljegyünket

BKK/iho   ·   2024.06.16. 15:00
04_bkk_qr-kod

A bliccelés elleni programja következő állomásaként bővíti a jegyérvényesítési lehetőségeket a BKK.

Júniustól több lépésben a villamosok járművezető fülkéin, valamint a HÉV-szerelvényeken a jegykezelők mellett is jegyérvényesítő matricákat helyez ki a közlekedési társaság, hogy mindenkinek lehetősége legyen időben „lecsippantani” a jegyét. Július végére az autó- és trolibuszok mellett immár minden felszíni járműtípus utasterében egységesen elérhetővé válik a belső mobiljegy-érvényesítés.

A belső kódmatricák kontrollált kiterjesztése növelheti a jegyérvényesítési hajlandóságot – vonta le a következtetést az ügyfél-visszajelzéseket és az ügyfélelégedettségi kutatások eredményeit elemezve a Budapesti Közlekedési Központ. Így a közlekedési társaság több lépésben a villamosokon és HÉV-szerelvényeken is elérhetővé teszi a belső jegyérvényesítési lehetőséget.

(fotók: BKK)

A bérleteseket nem érinti, az eseti jegyeseknek könnyebb lesz

A villamosok elején és végén a járművezetői fülke oldalára egy-egy, míg a HÉV-járatokon kocsinként kettő, NFC-vel is ellátott kódmatricát ragasztanak fel, így az utastérben is könnyen és gyorsan lehet majd jegyet érvényesíteni. A BKK tervei szerint július végére a teljes felszíni fővárosi járműflottán egységesen elérhető lesz ez a lehetőség.

Az újonnan kihelyezett kódmatricák a többi matricához hasonlóan használhatók az egylépéses jegyérvényesítéssel (NFC funkció), vagy a jól megszokott kamerás kódbeolvasással is. A társaság továbbra is azt javasolja, hogy az utasok felszálláskor érvényesítsék – az előkészített – digitális jegyüket.

Ezeket a matricákat a villamosokon és HÉV-eken csak az eseti jegyeknél kell használni, hiszen a bérlettel utazóknak pusztán ellenőrzés esetén kell felmutatni a bérletet.

Nincs kifogás blicceléskor

A társaság 2022 nyarán tesztelte a belső jegyérvényesítési lehetőséget: a 4-es és a 6-os villamosok utasterében, minden ajtó belső részén is elhelyezett matricát.

A tesztidőszakban a BKK azt tapasztalta, hogy a belsőajtós elhelyezés visszaélésekre adhat okot, ugyanis többen a jegyellenőrök megjelenésekor érvényesítették csak a mobiljegyüket.

A társaság ugyanakkor továbbra is az ügyfélélmény növelésére, a jegyérvényesítés megkönnyítésére törekszik, ezért felülvizsgálta a belső matricák kihelyezésének módját a villamosok és HÉV-kocsik esetében. A villamosokon – az autóbuszokhoz és trolibuszokhoz hasonlóan – a vezetőfülke ajtajára, míg a HÉV-kocsikban a jegykezelők mellé kerül a jegyérvényesítésre alkalmas matrica.

A BKK bliccelés elleni programjában rövid időn belül ez a második olyan intézkedés, ami a jegyvásárlási és -érvényesítési hajlandóságot kívánja növelni. Május 12-én egy teljes napon át csak ellenőriztek, de nem pótdíjaztak a társaság jegyellenőrei. Az akcióval arra kívánta felhívni a figyelmet a BKK, hogy közös érdekünk és a közlekedési kultúra része az, hogy mindenki fizessen a közösségi közlekedésért.

A digitális jegyek a könnyű hozzáférhetőség és a bővülő érvényesítési lehetőségek miatt általában is csökkentik a bliccelési hajlandóságot, valamint a bliccelés társadalmi elfogadottságát, a BKK bliccelés elleni programja pedig ezt a folyamatot kívánja támogatni.

Egyre nő a digitális bérletek és jegyek száma

A Budapesti Közlekedési Központ BudapestGO alkalmazásának népszerűsége egyre nő, a társaság fejlesztéseinek köszönhetően a jegy- és bérletértékesítésből származó bevételek már mintegy huszonhat százalékát a digitális jegyek és bérletek adják. A felnőttbérletek közel negyven százalékát, a diákbérleteknek pedig a közel ötven százalékát használják okostelefonjukon az utasok.

A bérletek mellett a BKK ügyfelei körében szintén népszerű az új digitális termék, a BudapestGO-ban nemrég bevezetett tizes gyűjtőjegy is: az első hónapban több mint 30 ezer tömböt adott el digitális formában a BKK, összesen pedig már szinte minden ötödik gyűjtőjegyet mobilon vásároltak ez alatt az idő alatt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek