Félszárnyú leszállás: egy bravúr története

Harminc év távlatából is elképesztő a történet, aki először hallja, általában nem is hiszi el, végülis a legilletékesebbek, a gyártók sem akarták elhinni. A Negev-sivatag légterében az izraeli légierő pilótái megfelelő lehetőséget kapnak arra, hogy kemény légiharc-gyakorlatokat végezzenek, de ennyire keményre azért senki nem gondolt, amikor 1983. május elsején egy ilyen alkalommal egy F-15-ös összeütközött egy „ellenfél” A-4-essel. Jellemző a légiharc-gyakorlat hevességére, hogy az ütközés pillanatában az F-15-öst pilótája épp a föld felé vezette, közben az A-4-es félig háthelyzetben emelkedett, ez persze azt jelentette, hogy miközben a tér ugyanama pontjára igyekeztek, nem látták, nem is láthatták egymást.

Az Eagle és a Skyhawk találkozása durva volt, de nem halálos, az esemény 13 és 14 ezer láb közötti magasságon történt, az A-4-es pilótája sikeresen katapultált is.  Az F-15 „Baz” személyzete, Ziv Nedivi és a kiképzést vezető Yehoar Gal először ki kellett, hogy manőverezze a gépet egy sturc-spirálból, hogy aztán Ziv Nedivi azt tapasztalja, hogy noha valami komoly baj természetesen történt az F-15-össel, bizonyos mértékig azonban a nagy vadász vezethető maradt.

Egyértelmű volt a számukra, hogy ahhoz, hogy a gépet irányításuk alatt tartsák, ahhoz sebesség, a szokásosnál több sebesség kell, Nedivi tehát utánégetőt kapcsolt, hogy ne pördüljön be a gép, és így közelítette meg a repteret, ami megintcsak nem tartozik a szokásos eljárások közé. Innentől kezdve egyértelmű volt, hogy a leszállás igen kockázatos lesz Ramon bázison, még ha a pálya háromezer méter hosszú volt. A földet érési sebesség végülis 120-130 csomó helyett 250-260 csomó lett, vagyis nem sokkal 500 kilométeres óránkénti sebesség alatt. A fékezőhorog sem segített, mert azt a drótkötél egyszerűen tőből kiszakította, végül méterekkel a túlsó küszöb előtt sikerült a kerekeket fékezve megállítani a gépet, leállítani a hajtóművet, majd hátranézni – és csak ekkor látták a pilóták, hogy a gép szárnya egy méteres roncshalmaz híján teljesen leszakadt a gépről.

Érdekes momentum: a gép jobb oldala felől porlasztva ömlött az üzemanyag, ez az eredeti történet szerint azért bizonyult döntőnek, mert így a pilóták legalább repülés közben még nem is látták, hogy milyen sérülés érte a Bazt, mert utólag azt mondták, ha látták volna, nem várnak sokat a katapultálással. Ehhez képest néhány éve az interneten feltűnt egy egykori, a bázison szolgáló izraeli természetesen névtelen bejegyzése, aki szerint a pilóták nagyonis tudhatták, mi történt, mert a hátsó ülésből látható volt a szárny, illetve az, hogy hiányzik, és a repülésvezető is láthatta a bejövő gép apró problémáját. A pilóták talán azért mondták leszállás után, hogy nem tudtak a lényegi hiányosságról, hogy ne szúrják le őket a túlzott kockázatvállalásért, mint ahogy a főnökségnek egyébként valóban ez volt az első reakciója.

A gépet a gyártó McDonell Douglas szakemberei viszonylag higgadtan vették át javítrásra, úgy hitték, hogy biztos egy földi ütközés borotválta le a jobbszárnyat a vadászról. Aztán amikor kiderült, hogy az ütközés bőven a levegőben történt, eleinte valóban nem akarták elhinni a dolgot, egyébként a gyári pilták szimulátorban nem tudták reprodukálni a leszállást. Aztán az amerikaiak végigelemezték, hogy a törzsön és a stabilizátoron keletkező felhajtóerő, a bivalyerős hajtóművek és azok ügyes aszimmetrikus működtetése, no meg a pokolian bátor és felkészült pilóták ügyessége végülis mégis magyarázhatóvá teszi gép és ember elképesztő együttes bravúrját: leszállást fél szárnnyal.

A gép a javítás, a szárny pótlása és egyéb hibák korrigálása után nem hogy repült, de sikeres valódi légiharcnak is részese volt, tavaly pedig a 957-es farokjelű híres Baz feltűnt az ostravai légibemutatón is, ez adta az alkalmat az iho/repülésnek, hogy először foglalkozzon az esettel.