Földi séta jó repülőidőben: volt Malévosok tüntetése

Egyenruhában és civilben: pilóták, légi utaskísérők, műszakiak, adminisztrátorok. A bajban teljes a demokrácia, nincs rang, csak barátság – és keserűség. A szombat délutáni Malév-tüntetés nagyjából úgy indult, mint sok más, a légitársaság bukása óta tartott megmozdulás: akik megjelentek, örültek egymásnak, és az egész az elején ismét emlékeztetett egy igazán kellemes szabadtéri vállalati bulira, ahol rég nem látott kollégák találkoznak végre és örülnek is egymásnak.

De a beszélgetések legtöbbször nem épp szívderítő témákról folytak: kinek mennyi a járandósága, ami hiába jár, de nem jön, ki mennyiért perelte a céget, hiszen a cég még létezik, csak épp nem fizet, kinek milyen munkát sikerült szereznie: (más) légitársasági alkalmazott nem nagyon akadt a 250-300 fős gyülekező csapatban.

A szervezők vezetője, Demeter Csaba Hunalpa-elnök a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Pozsonyi úti épülete előtt a maga kijelentéseivel sokszor késztette zászlólebegtetésre a tüntetőket. Érdekes kis papírzászlók voltak ezek, amiket a szervezők osztogattak: egyik oldalukon a légitársaság neve szerepelt, de a másikon nemzeti színekből kirakott kérdőjelek sorakoztak.

Demeter Csaba beszédében azt hangsúlyozta, ami a jelek szerint nem biztos, hogy evidencia azok szemében, akik nem nagyon akarnak megmozdulni a kifizetések érdekében: a Malév állami vállalat, és az állam épp az állami vállalat állami munkavállalóinak gondjaival nem foglalkozik. Ugyanakkor az elmúlt hetekben pártok is megkeresték a szervezőket a tüntetés dolgában, de azok ragaszkodnak a politikamentes tiltakozáshoz: „nem a politikával van bajunk, hanem azzal, hogy két éve várunk arra, ami nekünk törvényesen jár”.

Ez alatt a két év alatt az egymásra mutogatás jegyében nem fizették ki az embereket. Az egykori Malév-pilóta arra emlékeztetett, hogy ha a repülésben valamit elrontanak, ott nem lehet a másikra mutogatni. Jó hajózóként ő is a megoldásra fókuszált: „Ami nekünk jár, azt fizessék ki, nekünk mindegy, hogyan: oldják meg, ne egymásra mutogassanak” – mondta, illetve hozzátette: nagyon kevés pénz ez ahhoz képest, amire az elmúlt hónapokban áldoztak, csak a malévosokkal nem foglalkozik senki. Ezer munkavállalóról van szó, tönkrement családokról, házaspárokról válófélben, vagy, mert egyikük külföldön tud csak dolgozni, vagy, mert nem tudnak már semmit kifizetni.

A Malév Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezetei petícióban foglalták össze követeléseiket: mindegyik felolvasott pontot helyeslő zászlócskalobogtatás fogadta, többek közt azt is, hogy a kormány ismerje be felelősségét, vállalja a járandóságok kifizetését, de a követelések között van az is, hogy érvényesüljön az arányosság és az egyenlő elbírálás elve, módosítsák a csődtörvényt (visszamenőleg is! – szólt közbe valaki), töröljék el a 75 százalékos különadót, módosítsák a bérgarancia-törvényt, és adjanak magyarázatot arra is, hová tűnt a közel 66 éves nemzeti légitársaság vagyona az elmúlt 20–25 év alatt, miért csak kevesebb mint hárommilliárd volt a bedőléskor.

A petíciót Demeter Csaba adta át a Nemzeti Vagyonkezelő képviseletében Pál Ákosnak, a Társaságokért Felelős Igazgatóság II. igazgatójának, majd a menet komoly rendőri felvezetés mellett indult el a Pozsonyi út majd a Margit-híd irányába, hogy a dokumentumot átadják a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselőjének is, ott a tárca sajtófőnöke vette át az iratot.

Szép idő volt, szép idő lett volna repüléshez is, de a Malév-alkalmazottak számára a repülés többnyire már nem adatik meg. A séta kellemes volt, de  a tüntetőknek nem ez volt az esemény lényege. Hogy mik lesznek a különféle felhívások, közlemények, illetve a miniszterelnöknek írt és eddig ugyancsak megválaszolatlan nyílt levél után ennek a tüntetésnek a reakciói, lesznek-e egyáltalán, azt persze magán a transzparenses-zászlós sétán nem sejthették a résztvevők. Demeter Csaba mindenesetre bejelentette:  „Azt biztosan tudom ígérni, hogy ha most sem lesz megoldás, ezek a demonstrációk rendszeresek lesznek.”