Folytatódik a MÁV átalakítása

iho/vasút   ·   2012.04.19. 09:44

A vontatási szolgáltatásokra alapított MÁV-Trakció eszközkezelői feladatokat kap, a vontatást pedig átadja a vasúti személyszállító cégnek – írja a Népszabadság.

A lap Rácz Imre, a MÁV-Trakció Zrt. vezérigazgatója szakszervezeti vezetőknek írt levelére hivatkozva azt írja: a MÁV-Trakció kezébe veheti majd a vasút központi cége, a MÁV és a MÁV-Start tulajdonában lévő valamennyi személyszállító eszközt. A járművek döntő többségét pedig a MÁV-Startnak adja majd bérbe.

A napilap szerint a MÁV-Start azzal, hogy átveszi a vontatási feladatokat, magához veszi a MÁV-Trakció mintegy négyezer dolgozóját. Az újság úgy tudja, a személyszállító vonatok közlekedtetésére szakosodott cég megkapja a MÁV-Gépészet Zrt.-t is. A vasúti járművek karbantartását végző társaságot azonban nem olvasztják be, az a MÁV-Start 98 százalékos tulajdonában lévő leányvállalatként működik tovább.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Öreg Dácsiával a Jászságba

Harmati Marcell   ·   2025.05.17. 15:00

Még nincs programja június 7-ére? Szeret utazni, és fényképeket készíteni, esetleg felelevenítené a 80-as, 90-es évek mellékvonali utazásait? Az idei nyár első szombatján most megteheti mind a hármat egyszerre!

Vasút Nagyvasút

Két Vectront rendelt a CER Cargo Group

iho/vasút   ·   2025.05.17. 09:00

A Siemens-mozdonyok 2026 decemberében érkeznek, és várhatóan meghatározó szerepet játszanak majd a Duna-folyosón, valamint Kelet-Európa több országában zajló határokon átnyúló szállításokban.