Folytatódik az Új köztemető előtti körforgalom építése

iho/közút   ·   2012.07.25. 12:35

A főváros és a X. kerületi önkormányzat beruházásában, a Budapesti Közlekedési Központ szakmai támogatásával körforgalom épül ki Kőbányán az Új köztemető előtt. A sírkert körüli forgalom egyszerűsítése és ésszerűsítése céljából végzett munkálatok július 19-én kezdődtek és várhatóan november végéig tartanak majd. A munkavégzés második ütemében a Sírkert út Kozma utcai torkolatát és a Kozma utca temetői főbejárat és Korányi Frigyes utca közötti szakaszát lezárják, ami miatt több járat menetrendjében is változás lesz csütörtöktől – közölte az ihóval a BKK.

Július 26-án, csütörtökön reggel 8 órától a Jászberényi út irányában ismét eredeti útvonalukon közlekednek majd a 68-as, a 201E, a 202E és a 968-as autóbuszok, ezért Új köztemető megállójuk visszakerül az eredeti helyére. A Kispest irányába közlekedő buszok Új köztemető elnevezésű megállóját ugyanakkor a fenti időponttól várhatóan októberig 80 méterrel hátrébb, az Újhegyi útra, a Sírkert úti kereszteződés utánra helyezik át.

Szintén a fenti időponttól várhatóan októberig a 95-ös autóbuszok a Sírkert út lezárása miatt módosított útvonalon közlekednek majd:m Pestszentlőrinc, Gyömrői út irányában a járatok a Maglódi út–Felsőcsatári út terelt útvonalon közlekednek, és nem érintik az Új köztemető és az Álmos utca megállókat. Ideiglenes útvonalukon a buszokra a Maglódi úton az Újhegyi út kereszteződése előtt, majd a Felsőcsatári út kereszteződése előtt lehet felszállni.

A Puskás Ferenc Stadion M irányában a járatok a Felsőcsatári út–Maglódi út terelt útvonalon közlekednek, és nem érintik az Új köztemető és a Sírkert út megállókat. Ideiglenes útvonalukon a buszokra a Maglódi úton az Újhegyi út kereszteződése előtt, majd a Sírkert út kereszteződése előtt lehet felszállni.

Az Új köztemető megközelítési lehetősége is változik: a főbejáraton csak befelé, a Kozma utca–Korányi Frigyes utca felőli II. kapun pedig csak kifelé haladhatnak a személygépkocsival közlekedők.

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közút Zöldút Logisztika Szállítmányozás Haszonjármű Alternatív hajtás

Duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a DHL a Hungaroringre, a Forma–1-es hétvégére

iho   ·   2024.07.18. 19:05

Az idei szezonban a bioüzemanyaggal üzemelő kamionok száma több mint kétszeresére, összesen harminchét kamionra nőtt az európai szakaszon. Minden egyes kamion átlagosan nyolcvanhárom százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a dízelüzemű társaikhoz képest.