Forgalmi változások lesznek a hétvégén Mogyoród környékén

MTI   ·   2019.07.30. 14:06

Forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán péntektől vasárnapig, a Forma-1-es Magyar Nagydíj idején – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A közlemény szerint a korábbi évekhez képest a legnagyobb változás az, hogy a Budapest irányából érkezők a 19-es kilométerszelvénynél épült új csomóponton át, valamint a 23-as jelzésű mogyoródi csomópont felől is megközelíthetik a Hungaroringet. A főbejárat megközelítéséhez a Nyíregyháza felől érkezők is használhatják majd az új csomópontot.

Az M3-as autópálya fővárosból kivezető oldalán az M0-s autóút csomópontja és a Ring pihenőhely között (13–18 kilométerszelvény) a leállósávon külön forgalmi sávot alakítanak ki a VIP-vendégeknek és a szerződött taxitársaságnak. Ezen keresztül csak ők és a megkülönböztető jelzést használó járművek közelíthetik meg a versenypályát. Az M3-as autópálya a 10-es kilométerszelvénytől csak útdíj megfizetése ellenében vehető igénybe.

A Liszt Ferenc-repülőtér felől az elmúlt évekhez hasonlóan az M31-es autópályán át is megközelíthető a Hungaroring. Az M5-ös felől érkezők az M0-s autóút 54-es csomópontjánál tudnak ráhajtani az M31-esre, majd azon végighaladva az M3-as autópálya mogyoródi és az új 19-es jelzésű csomópontján át érhetik el a versenypályát. Az ideiglenes forgalmi rendet sárga színű tájékoztató, illetve változtatható jelzésképű táblák jelezik majd. Kiemelték, hogy az M31-es autópálya irányából jövők is csak díjfizetés ellenében használhatják az M3-as autópályát.

A verseny befejezése után a 19-es kilométerszelvénynél épült, valamint a mogyoródi csomópontnál lehet ráhajtani az M3-as autópályára. A Hungaroring környékén a forgalom irányítását a rendőrség koordinálja, kérik az autósokat, hogy a versenypálya körüli utak minél gyorsabb kiürítéséhez kövessék a hatóságok utasításait.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívta a figyelmet arra is, hogy az M3-as autópálya Budapestről Gödöllő felé vezető szakaszán hosszabb menetidőre kell számítani szombat és vasárnap délelőtt, valamint csütörtök délután, az ingyenes boxutca-látogatás idején.

A Budapestre vezető szakasz forgalma szombaton az időmérő edzés után, vasárnap pedig a verseny végeztével, 17 és 20 óra között növekszik majd jelentősen. A torlódások elkerüléséért vasárnap délután az M3-ason a Nyíregyháza felől Budapestre tartóknak Gödöllőtől az M31-es autópálya–M0-s autóút útvonalat ajánlják.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Kapcsolódó hírek