Forgalomba álltak végre az első nyíregyházi gázbuszok

iho/közút   ·   2018.02.16. 11:15
PGF-020_MAN_CNG_kicsi

Eljött végre a nagy nap, ami úgy tűnt, hogy már soha nem következik be: február 15-én forgalomba álltak az első CNG üzemű MAN-ek a szabolcsi megyeszékhelyen. Az előző napokban páran már az Ikarusokat búcsúztatták, de mint kiderült, ez még korai volt, hiszen egyelőre még csak a szóló flotta alig több mint fele szállít utasokat, de állítólag rövidesen csatasorba áll a maradék is.

Irány Borbánya, Csárda utca! Már utasokat is szállítanak a nyíregyházi MAN Lion's Cityk (fotó: nyiregyhaza.hu)

A tragikomédiába illő nyíregyházi gázos sztori (eddig) így alakult:

  • 2015 őszén írták ki a tendert a buszok beszerzésére;
  • a határidőt betartva, 2016 őszén meg is érkezett a 36 szóló és az 5 csuklós MAN;
  • az önkormányzat ekkor döbbent rá, hogy a buszokhoz se telephely, se gázkút, se üzemeltető nincs;
  • kínjukban letagadták a már Tiszaújvárosban veszteglő buszaikat;
  • állami nyomással rátukmálták az ÉMKK-ra a buszok üzemeltetését, a cég pedig még további gázbusz beszerzést is beígért (amiről azóta se hallani);
  • idén elkészült végre a gázkút, a buszok egy része forgalomba állt;
  • a tervek szerint az új MAN-eken kívül csak a Solarisok maradnak, így rövid időn belül Nyíregyháza is csatlakozik azon városok sorába, ahol kizárólag alacsonypadlós buszok közlekednek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek