Fővárosi kölcsön a BKV-nak

iho/vasút   ·   2012.03.23. 11:06

Áthidaló tulajdonosi kölcsönt nyújtana a főváros a BKV Zrt.-nek. Ez derül ki az önkormányzat hétfői rendkívüli közgyűlésének napirendjéből, de az nem ismert, hogy mekkora összegről lenne szó. Egyelőre az sem tudható, hogy mire fordítaná a közlekedési vállalat az összeget, de elképzelhető, hogy az újabb adósságát rendezné belőle – írja a Napi Gazdaság.

Legutóbb a napokban ötmilliárd forintot kellett átutalnia a fővárosnak az UniCredit Bank Hungary Zrt. számlájára, a BKV ugyanis ennyivel tartozott a BKV Zrt.-nek. Ekkor – a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján – az állam készfizető kezességet vállalt az ötmilliárdos hitelért. Arra nem kaptunk választ a fővárostól, hogy milyen forrásból fizették ki az összeget. Így akár még az is elképzelhető, hogy a BKV saját forrásból állta az ötmilliárdot, amit most a főváros kiegyenlít a cégnek – emlékeztet a gazdasági lap.

Január 27-én egy kilencmilliárdos hitele járt le a közlekedési társaságnak, ezt fővárosi kölcsönből tudta kifizetni a BKV. Márciusban további több mint 10 milliárd forint hitel jár le, amit azonban már nincs miből visszafizetni − mondta korábban az Inforádióban Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, aki szerint idén összesen 58 milliárd forintnyi hitel jár le a BKV-nál. Tarlós néhány napja azt jelezte, hogy a hitelező bankok konstruktívak, de csak állami garanciával hajlandók megállapodni az átütemezésről. A kormányzattal azonban egyelőre nem sikerült megállapodni a fővárosnak a garanciáról, illetve a BKV hosszú távú finanszírozásáról.

Kapcsolódó hírek

Közút Vasút Autóbuszközlekedés Városi vasút

Így közlekedhetünk augusztus 20-án a fővárosban

BKK/iho   ·   2025.08.18. 18:00

A nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt a fővárosban több belvárosi helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni. A tűzijáték miatt 19 órától a Margit híd és a Szabadság híd közötti területen lezárják a hidakat, a rakpartokat és a környező utcákat. Mindezek érintik a közösségi közlekedést is.