Gyorsteszt, gyors kilábalás: a légiközlekedés reményei

iho/repülés   ·   2020.09.25. 17:00
241992_3330210182576_688908943_o

Fizetik-e a kormányok a vizsgálatok költségeit? A Lufthansa lépni akar.

A karantén-periódusok megölik a piacot – a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség, az IATA elnök-vezérigazgatójának ezt a lakonikus minősítését szinte valamennyi iparági partner osztja. Alexandre de Juniac szerint azonban az indulás előtti „szisztematikus tesztelés” lehetővé tenné a kormányoknak, hogy nyissák meg a határaikat, karantén nélkül, az utasoknak pedig nem kell attól félniük, hogy valamelyik állam valamelyik, utolsó pillanatban hozott intézkedése keresztülhúzza utazási terveiket.

Az IATA-főnök szerint a százszázalékos indulás előtti tesztelés bevezetése a nemzetközi légiközlekedésben nem az utasok és nem a légitársaságok felelőssége, hanem a kormányoké, magyarán állami finanszírozást vár ehhez, de a legmodernebb eljárásáok esetén ez nem lesz több, mint 6–8 dollár utasonként. Elismeri ugyanakkor, hogy a mindenhol mindenkire kiterjedő bevezetendő tesztelés nagy kihívás lenne az utazási folyamatok logisztikája szempontjából, és olyan eljárásokat követel. amelyek nemcsak gyorsak, de megbízhatóak, pontosak, könnyen használhatóak és elviselhető áron hozzáférhetők.

(fotó: Ryanair Safety video)

A kormányok és az egészségügyi hatóságok közös standardokban kellene, hogy megállapodjanak, annak érdekében, hogy az utasok biztosak lehessenek benne: azt a teszteredményt, amit az indulás helyén rögzítettek, elfogadják az érkezés helyszínén is.

A légitársaságok szervezetének vezetője jelzi, hogy a változások érdekében együttműködnek a légitársaságokkal és más partnerekkel, ugyanakkor ebben a nyilatkozatában sem tér ki arra pontosan, mert nyilván ez további közös döntést feltételez, hogy kinek a végrehajtásában történnének meg ezek a standardizált vizsgálatok.

A CNN összeállítása szerint az Emirates volt az első légitársaság, amely megkövetelte, hogy utasai tesztelés után repüljenek, viszont költségtérítést nyújt, ha mégis kiderül valakiről, hogy vírushordozó és karanténba, netán kórházba kerül.

Hongkong volt az első, amely bevezette az érkező utasok tesztelését, amelynek eredményét az illetőnek a helyszínen kell megvárnia, de a vizsgálatok differenciáltan zajlanak, aszerint, ki az, aki belépő utas, és ki az, aki csak tranzitál.

A londoni Heathrow és a New York-i Kennedy, sok más repülőtérhez hasonlóan, most dolgozik a tesztelés rendszerén. Az összeállítás ugyanakkor további kérdéseket sorol: ha érkezéskor lesz tesztelés, szükség van-e továbbiakra a beutazóknál az útjuk során? És az alapprobléma: mit követel a reptér, a légitársaság és a szálloda?

(fotó: Lufthansa)

 

 

A Lufthansa, friss bejelentése szerint, saját maga lép, és októbertől ajánl fel prémium-utasainak mindössze tizenöt perces antigén gyorstesztet.

A vizsgáló berendezéshez egy mobil applikáció is járul, illetve egy kártya, amely igazolja, hogy a hordozója átesett a vizsgálaton, és így utazhat, illetve látogathat rendezvényeket, népesebb vendéglátóhelyeket, stb.

Mivel a módszer és a berendezés még korlátozottan hozzáférhető, ezért a légitársaság az első osztály illetve a business class utasai számára teszi lehetővé a használatukat, az olyan nagy Lufthansa-légikikötőkben, mint Frankfurt és München, de a fontosabb amerikai és kanadai repterekre is telepíti majd a rendszert.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Nyugat-Balkán felé terjeszkedik a TEN-T

iho/vasút   ·   2021.01.24. 19:05

A transzeurópai közlekedési hálózat létrehozása rendkívül fontos az európai integrációs folyamatban, hiszen a magáncélú utazás mellett a vállalkozásoknak is könnyebbé teszi a szállítást, aminek fontosságára a koronavírus-járvány is rámutatott.

Repülés Katonai repülés

Elment az utolsó Puma is

MTI/iho   ·   2021.01.24. 09:10

Végső búcsút vettek szombaton Budapesten a 97 esztendős korában, december 30-án elhunyt Frankó Endre nyugállományú főhadnagytól, aki a legendás 101. Puma Honi Légvédelmi Vadászrepülő Osztály utolsó, harcban is bevetett pilótája volt.