Hainan tőkeemelés: kell a pénz a Malévra és Ferihegyre?

iho/repülés   ·   2011.07.18. 15:07
New_HAINAN-8_cr

A Hainan, amely már régóta szerepel a Malévval kapcsolatos latolgatásokban is, 8 milliárd jüan, vagyis 1,24 milliárd dollár értékében kínál részvényeket, sőt, a sanghaji tőzsde közleménye szerint várható egy egy és negyedmilliárd jüan értékű addicionális kibocsátás is.

Az ebből származó bevételt a Hainan részben bankhitelei törlesztésére fordítaná, ennek révén a hitelállomány aránya 81 százalékról 71-re csökkenne, és még maradna kétmilliárd jüan új gépek beszerzésére. Az elmúlt évek gyors flottabővítése ugyanis meglehetősen komoly mértékben növelte a cég adósságait.

A Hainan egyik 767-ese

Ugyanakkor a kínai lapok azt is jelezték, hogy a Hainan a tőkeemelés segítségével készül  a Malév egy részének a megvásárlására, ez lenne a kínai miniszterelnök budapesti látogatásakor aláírt stratégiai együttműködési megállapodás lényege a Demján-csoporttal is.

A Hainant birtokló anyavállalat, a HNA egyik meg nem nevezett informátora a CapitalVue nevű kínai gazdasági portálnak elmondta, hogy a Malév részesedés megvásárlására már múlt hónapban aláírta a szándéknyilatkozatot Chen Feng, a HNA igazgatótanácsának elnöke. A tranzakciót négy-öt hónap felkészülési idő után a magyar légitársaság átstruktúrálása követné – hangzik a portál információja.

A CapitalVue szerint ugyancsak szemet vetett a kínai csoport a Hochtiefre is, ami azt jelentené, hogy más nyugat-európai repülőterek mellett a budapesti Liszt Ferenc is a kínai csoport kezébe kerülne.

A Malév-részesedés akvizíciója lenne az első eset, amikor egy kínai légitársaság felvásárlással terjeszkedne Európában. A Figyelő ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a tranzakció az uniós szabályok megsértésével járna, és ezért Brüsszel megvétózhatja a folyamatokat.

A Hainan nemrég elnyerte a "Legjobb Kínai Légitársaság" címet. A Flight International című szaklap friss kézikönyve szerint e pillanatban a Hainan 23 példányt repültet az A320-as családból, 6 „classic” Boeing 737-ese és 59 (!) 737-800-asa van. Ami a nagy hatótávolságú flottát illeti, ez 10 darab A330-asból, három A340-esből és ugyancsak 3 Boeing 767-esből áll. Meglehetősen komoly a megrendelt gépek listája is: 10 Boeing 787-es, 18 Embraer 190-es, még két Boeing 737-es és két, immár Harbinban készülő Embraer ERJ-145-ös.

Kapcsolódó hírek