Tömegbaleset: tizenegy román sérültet hazavisznek

MTI/iho   ·   2013.08.30. 07:17
130830_tbal099

21:38 Victor Ponta román miniszterelnök köszönetet mondott a magyar hatóságoknak mindazért, amit az M5-ösön péntek hajnalban történt tömegbaleset román áldozataiért és sebesültjeiért tettek. A román kormányfő Konstancában (Constanta), egy pártrendezvényen tartott sajtóértekezleten beszélt a Magyarországon történt balesetről.

20:25 Tizennyolc román sérült van még kórházban a péntek hajnali, az M5-ös autópályán történt baleset sérültjei közül, közülük tizenegyet két-három órán belül hazaszállít a román légierő repülőgépe Budapestről - mondta Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára péntek este, Raed Arafat román államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján. Szócska Miklós újra együttérzését fejezte ki a balesetben meghalt három román állampolgár családtagjainak.

19:25 Őrizetbe veszi a rendőrség azt a bolgár sofőrt, aki megalapozottan gyanúsítható a péntek hajnali tömegbaleset okozásával.

18:39 Augustin Hagiu, a Román Fuvarozók Szövetségének elnöke a román Mediafax hírügynökségnek azt mondta: a balesetet okozó 42 tonnás kamion 70-80 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, a baleset helyszínén nem voltak féknyomok. Szerinte szinte biztos, hogy a sofőr elaludt a kormánynál.

17:09 Megfelelő ellátást kapnak a péntek hajnali tömegbaleset sérültjei - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitká. Az államtitkár részvétét fejezte ki a balesetben elhunyt három román állampolgár hozzátartozóinak. Szócska Miklós elmondta, zavartalan, korrekt ellátás zajlik a magyar egészségügyi intézményekben. Hozzátette: 33 sérült ellátásáról kellett, illetve kell gondoskodni, a kórházakban lévő betegek állapotát folyamatosan figyelemmel kísérik, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) pedig folyamatosan ellenőrzi, hogy megfelelő ellátásban részesüljenek a sérültek. Az államtitkár kiemelte: van olyan beteg, akinek az életéért jelenleg is küzdenek, és a sebesültek ellátása folyamatos munka lesz a következő órákban, napokban, a súlyos sérültek ápolása pedig heteket vehet igénybe. Megjegyezte, az Országos Mentőszolgálat kitűnő munkát végzett, jól vizsgázott, mind a betegek osztályozását, mind kórházba juttatásukat illetően. Szócska Miklós megköszönte az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját.

16:42 A magyar kormány és az illetékes hatóságok minden segítséget megadnak a pénteki balesettel kapcsolatos ügyek mielőbbi rendezése érdekében - jelezte Martonyi János román partnerének a külügyi tárca tájékoztatása szerint. A tárca közleménye szerint Martonyi János külügyminiszter román partnerének, Titus Corlateannak küldött levelében őszinte együttérzéséről biztosította az M5-ös autópályán történt baleset áldozatainak hozzátartozóit és mielőbbi felépülést kívánt a sérülteknek.

16:26 Leszállt a román légierő gépe péntek délután 4 óra előtt Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Hozzátette: a román légierő egy C27-es Spartan típusú katonai szállítógépe szállt le a Liszt Ferenc-repülőtéren, az 1-es terminál közelében. Fogadása különleges szervezést igényelt, hiszen ilyen esetben rendőri felvezetést kapnak az utasok, akiknek a biztonságát is garantálni kell, illetve különleges okmányellenőrzést végeznek. Minderre kialakult menetrenddel rendelkeznek és a reptér együttműködik a megvalósításában a hatóságokkal - jegyezte meg. Hardy Mihály azt is elmondta, úgy tudja, hogy a tömegbaleset áldozatainak hozzátartozói is érkeztek a géppel.

15:03 Két nő továbbra is életveszélyes állapotban van a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjában ápolt négy sérült közül - mondta Zsiros Lajos ezredes, a központ orvos igazgatója. A két nő túl van a stabilizációs műtéteken, jelenleg az intenzív osztályokon kezelik őket, hasi, illetve lábszárműtéteket hajtottak végre rajtuk, és biztosították a légzésüket, de nincsenek túl az életveszélyen. Az orvos igazgató hozzátette: legalább két hétbe telik, amíg a két nő szállítható állapotba kerül. A másik két sérültről Zsiros Lajos azt mondta: egyikük könnyű, másikuk súlyos sérüléseket szenvedett, de ők a megfigyelésen kívül nem igényelnek egyéb beavatkozást, "elméletben szállítható állapotban vannak".

13:07 Kiderült: három román állampolgár halt meg és tizennyolc sérült meg a balesetben - közölte a román külügyminisztérium. Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy egy kórházi felszereléssel ellátott katonai repülőgép indul orvoscsoporttal kora délután Budapestre, hogy segítséget nyújtsanak a kórházakban ápolt romániai sérültek ellátásában, és lehetővé tegyék hazaszállításukat. A kórház-repülővel Budapestre utazó öttagú orvoscsoportot a román rohammentő-szolgálat alapítója, Raed Arafat egészségügyi államtitkár-helyettes vezeti. Közlése szerint a repülőgépen valóságos intenzív osztály működik, amely akár valamennyi sérült hazaszállítását lehetővé teszi, ha azok szállítható állapotban vannak. A balesetben érintett, román állampolgárokat szállító kisbusz tulajdonosa a sofőrtől telefonon szerzett információkra hivatkozva a román hírtelevízióknak azt mondta: az autópályán kialakult torlódás miatt a kisbusz megállt, majd néhány másodperc múlva egy hátulról nagy sebességgel érkező bolgár kamion rohant bele a kocsisorba. A Milánóba tartó román kisbuszban 19 utas és két sofőr volt. A balesetben két férfi és egy nő vesztette életét - tette hozzá.

12:58 Ismét zavartalanul járható az M5-ös autópálya Bács-Kiskun megyei szakaszán a Budapest felé vezető pályatest. Az autópálya Pest megyei szakaszán azonban továbbra sem lehet közlekedni a főváros irányába.

12:47 Újabb friss információk a sérültekről:  harmincegy sérültet vittek kórházba, közülük egynek válságos az állapota, de több súlyos, életveszélyes sérült van, őket már vagy megműtötté vagy műtétre várnak. A sérültek több mint fele külföldi állampolgár. Tíz sérültet - hat felnőttet és négy gyereket - a budapesti Péterfy Sándor utcai baleseti központba szállítottak - tájékoztatta az intézmény az MTI-t. Tóth Ferenc, a Péterfy utcai baleseti központ intézetvezető főorvosa elmondta: a gyerekek között van, aki már átesett a műtéten, mások még előtte állnak. Két gyereket ápolnak az intenzív osztályon. A négy felnőtt közül kettőt vettek fel az intézménybe, két sérültet a vizsgálat után elengedtek. A sérültek jellemzően csonttöréseket, koponya és hasi sérüléseket szenvedtek - sorolta a főorvos. A tíz beteg közül hét külföldi (három gyerek és négy felnőtt), de az állampolgárságukról egyelőre nem tudott tájékoztatást adni a főorvos. Annyit elmondott, hogy van közöttük román állampolgár is. Pontosabb tájékoztatást a kora esti órákra ígért az intézményvezető. Szalisznyó Ilona, a ceglédi Toldy Ferenc Kórház kommunikációs vezetője arról tájékoztatott, hogy hozzájuk hat embert vitt a mentőszolgálat, három román állampolgárt és három kurd nemzetiségűt. A sérültek között három felnőtt van, kettőnek súlyos a sérülése: mindketten lábszártörést szenvedtek, egyiküket műtik. Egy embert megfigyelésre a kórházban tartanak gerinczúzódás miatt, három tizennyolc évesnél fiatalabb sérültet pedig ambulánsan látnak el.

12:15 Egy ember állapota válságos azon a sérültek közül, akiket a budapesti Merényi Gusztáv Kórházba vittek. Dévay Katalin ügyeletvezető főorvos azt mondta: tizenegy sérült került az intézménybe. Egyikük állapota válságos, öt sérülté pedig súlyos, életveszélyes. A sérültek elsősorban csonttöréseket, gerinc- és hasi sérüléseket szenvedtek. A betegek többsége külföldi. Hat román, két német, valamint egy-egy bolgár, szerb és magyar állampolgárt ápolnak az intézményben - közölte az ügyeletvezető.

11:59 Megkezdték a sérült járművek elszállítását, így akár már kora délután megindulhat a forgalom a lezárt pályaszakaszon. Beluzsárné Belicza Andrea rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a roncsolódott járművek elszállítása után hozzálátnak a pályatest megtisztításához, az útzárat csak azt követően oldhatják fel, remélhetőleg a kora délutáni órákban. A baleset körülményei még nincsenek tisztázva, azokra a szakértői vizsgálatnak kell fényt derítenie. Az eddig feltárt részletekről a rendőrség nem nyilatkozik, már csak azért sem, mert a helyszínelés, illetve a szemtanúk meghallgatása még jó ideig eltarthat - tette hozzá a szóvivő.

11:00 Tarnai Richárd, a Pest megyei kormányhivatal vezetője, a megyei védelmi bizottság elnöke azonnali döntése értelmében az autóikban rekedt embereknek ásványvizet osztanak, azoknak pedig, akik nem sérültek meg, de kocsijuk megrongálódása miatt nem tudják folytatni majd az útjukat, a gyáli közösségi házban alakítottak ki pihenőhelyeket.

10:12 A kórházak tájékoztatása szerint többen életveszélyesen megsérültek, sokukat jelenleg is műtik. Bálványossy Péter, a Merényi Gusztáv Kórház traumatológiai osztályának vezetője elmondta, kórházukba tizenegy súlyos sérültet vittek, közülük négy-öt ember állapota életveszélyes, őket ezekben a percekben is műtik. A sérültek között román, bolgár, szerb és török állampolgárok is vannak. Zsíros Lajos ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvos igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a honvédkórházba négy sérültet vittek a baleset helyszínéről, közülük kettő állapota életveszélyes, őket is éppen operálják az orvosok.

09:47 Harminc ember sérült meg, tizenheten közülük súlyosan - pontosította az Országos Mentőszolgálat szóvivője a korábbi információkat az MTI-nek. Győrfi Pál elmondta, hogy a riasztás után három mentőhelikoptert, egy speciális tömegbaleseti egységet, egy gyermekrohamkocsit és tizenöt mentőkocsit indítottak a helyszínre, további mentőkre nem volt szükség, a harmadik helikoptert vissza is hívták. További 13 ember, köztük négy gyerek könnyebb sérüléseket szenvedett. A sérülteket jellemzően végtagtöréssel, fej-, mellkasi és hasi sérülésekkel vitték a fővárosi Merényi Gusztáv Kórházba, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe (OBSI), a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjába (a korábbi Honvédkórházba), valamint a ceglédi kórházba.

08:33 Már Szegednél sem érdemes felmenni a sztrádára: a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Jászai Linda azt tanácsolja a Szeged felől Budapest felé közlekedő autósoknak, hogy –az M5-ös autópályát kihagyva - kerüljenek az 55-ös úton Baja felé, a Dunaföldvár-M6-os autópálya útvonal irányába. Az M43-as autópályán érkezők pedig a 47-es út csomópontjánál lehajtva menjenek Hódmezővásárhelyig, onnan a 45-ös úton a Szentes-Kunszentmárton-Szolnok útvonalon, majd a 4-es úton a főváros felé.

08:16 A katasztrófavédelem Pest megyei szóvivőjének tájékoztatása szerint egy kamion, három mikrobusz és öt személyautó karambolozott. Spitz Alexandra elmondta, hogy a mikrobuszokban ülők közül hármat és a kamion sofőrjét a Dabasról és Budapestről kiérkező tűzoltóknak ki kellett vágniuk a járművekből. Az MTI fotói szerint a kamion bolgár rendszámú volt. Ahogy korábban is írtuk, a tehergépjármű-forgalmat már Lajosmizse közelében leterelik az M5-ös autópályáról az 5-ös út felé. A közlekedést az ócsai lehajtónál a 4603-as úton keresztül a 4-es és 5-ös út felé terelik le a rendőrök. A pályazár miatt már az autópálya Csongrád megyei szakaszán is torlódásra kell számítani.

Ott ragadt az M5-ösön? Épp most terelték le a sztrádáról? Mennyit késik és mekkorát kell kerülnie?
Várjuk e-mailjét!

 

(MTI fotó, Mihádák Zoltán felvétele)

 

08:02 Az első hivatalos nyilatkozat a sérültek számáról: harminchárom ember, köztük négy gyerek sérült meg - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel. Nagy Zsófia a sérültekről elmondta, hogy tizennyolcan súlyos, tizenöten pedig könnyebb sérülést szenvedtek. A tizenhét autóval és két helikopterrel helyszínre érkező mentők huszonkilenc embert vittek kórházba.

07:51 Több mint tizenöt mentőautó és két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. A sebesültek száma már húsz fölött van.

Korábban írtuk:

Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 24. és a 25. kilométer között (Ócsa és Gyál térsége) több jármű ütközött össze, egy kamion és egy mikrobusz az árokba borult. A helyszínre több mentőautó és egy helikopter is érkezett a sérültek mentésére, az autópálya Budapest felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták. A forgalmat az ócsai lehajtónál terelik el, de a tehergépkocsiknak már Lajosmizsénél le kell hajtaniuk a sztrádáról.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.