Harmincéves fennállását ünnepli a hazai közúti és vasúti műszaki szabályozás szervezete

iho/közút   ·   2024.02.23. 10:30
maut

Alapítóinak szervezett találkozót a Makadám Mérnök Klubban az 1994-ben létehozott Magyar Útügyi Társaság (MAÚT).

Az eseményt Thoroczkay Zsolt, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) Közúti Infrastruktúra Főosztályának vezetője nyitotta meg, majd Suhajda Balázs, a MÁV pálya és mérnöki létesítmények főigazgatója, a MAÚT vasúti alelnöke köszöntötte a résztvevőket.

Tombor Sándor, a szervezet 22 éven át első és azóta is örökös elnöke kiemelte: „a MAÚT alapítása egy nagyon átgondolt cselekedet volt”. Olyan jelentős mérföldkövekről beszélt, mint a szabályozási rendszer megújítása, az erős külföldi szakmai kapcsolatok megteremtése és fenntartása, az útügyi előírások 2009-ben bevezetett e-UT elektronikus rendszere.

2014-ben a vasúti szabályozás is teret kapott a szervezetben, így a társaság átalakult MAÚT Magyar Út- és Vasútügyi Társasággá, majd 2017-ben működésbe lépett az e-VASUT vasútügyi előírástár is.

Nyiri Szabolcs, a MAÚT elnöke beszámolt arról, hogyan újult meg a társaság, miközben az alapgondolat, ami a minőséget tekinti legfontosabb célkitűzésének, ugyanaz maradt. Folytatják a műszaki szabályozási rendszer harminc éve megkezdett folyamatos fejlesztését, megújítását, a szakemberek még erősebb összefogásával.

Több szakmai közösséget is kialakítva létrehozták a 2020 óta sikeresen működő MAÚT Innovációs Fórumot, és néhány hónapja elindult a MAÚT Szabadhézag podcast-sorozata is, aminek célja nem csupán a megszólalók gazdag szakmai életútjának bemutatása a szélesebb közönség számára, hanem a szakmai közgondolkodás formálása is.

NextGen névvel közlekedésépítési tehetségprogram indult, ezzel a fiatalokat igyekeznek bevonni a szakma életébe.

A jövőbe mutató zárszóban Nyiri Szabolcs kiemelte, hogy a MAÚT az alaptevékenységen túl igyekszik minden olyan területtel is foglalkozni, amire máshol nem jut energia, erőforrás – ezzel is erősítve a szakterület presztízsét.

(Nyitóképünk forrása: MAÚT)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek