Heli-hírek: különleges újdonságok

iho   ·   2013.03.12. 11:30
cim

A Sikorsky nagysikerű és különlegesen gyors X2 demonstrátorából a Boeing közreműködésével fejlesztenek új, az amerikai hadsereg tenderén vesenybe szálló típust – jelentették be a két nagy cég illetékesei.

A világrekorder kísérleti gép...

A patinás helikoptergyártó 2008-ban mutatta be a koaxiális, egymáés fölött ellenforgó rotorokkal helyből fel- és leszálló, vízszintes repülésnél pedig egy tolólégcsavart is működtető gépét, amely 463 kilométeres óránkénti sebességet ért el, és ezzel nemhivatalos forgószárnyas világrekordot állított fel. A sikerhez hozzátartozik a repülést vezérlő számítógépes fly-by-wire rendszer.

A kísérleti gépből a Sikorsky már korábban tervezte kialakítani az AH/OH-58 Kiowa gépcsalád leváltására egy felderítő, könnyű támadó és közben hat katona szállítására is képes harci helikoptert, abban a kategóriában, amelyben korábbi tervek szerint a futurisztikus RAH-66 „lopakodó” Comanche lett volna a domináns típus, de annak fejlesztése olyan hihetetlenül sokba került, hogy hétmilliárd dollár után feladták és törölték a programot.

...és a fantáziakép a nagyobb, de valamivel lassabb katonai változatról

A Sikorsky és a Boeing közös ajánlata most egy kisebb fejlesztési kockázattal járó gép kialakítása, amelynek az utazósebessége „csak” 426 kilométer óránként, a Sikorsky gépéhez képest javítanak a lebegési jellenzőin, miközben hatvan százalékkal növelhetőp a bevetési rádiusz, és 50 százalékkal javul a gép „high-hot” teljesítménye, vagyis sokkal többet bír magasan fekvő és/vagy magas hőmérsékletű terepeken.

Egy eddig tökéletesen titkos projektről is fellebbent a fátyol a napokban: az AgustaWestland mindössze fél év alatt építette meg a maga billenőrotoros technológiai bemutató gépét, amellyel, mint kiderült, 2011 és 2012 folyamán már jónéhány repülést is végrehajtottak egy jól szeparált kísérleti bázison, Olaszországiban. A gép hasonló elveket követ, mint az amerikaiak csaptszolgálatban álló billenőrotorosa, az Osprey, vagyis a hajtóművek egésze fordítható a rotorokkal együtt függőlegesbe, sőt, annál is hátrébb, hogy a gép helikopterként helyből fel- és leszálhasson, az előreforduló hajtóművek és rotorok pedig merevszárnyú repülőgép módjára hajtják a szerkezetet.

Egy tényleg szenzációs újdonság, az elektromos billenőrotoros Project Zero

Hogy még izgalmasabb legyen a „Project Zero” nevű konstrukció, a tiltrotor elektromos meghajtású, ami egyben szükségtelenné teszi a bonyolult és nehéz áttételrendszereket, a repülőtéren vesztegelve viszont a felhajtott rotorok a szélben szabadon forognak és ezzel is termelnek akkumulátorokban tárolt áramot. A gép kormányfelületeit is elektromosan mozgatják, ezzel is megtakarítva a hidraulikák súlyát és bonyolultságát. A meghajtás lehetséges hibrid dízel-elektromos felállásban is, a szépen wingletelt szárnyak mellett a törzs is termel felhajtóerőt.

Ha kifejezetten helikopteres üzemmódban akarnak vele feladatot végrehajatni, akkor a szárny külső részét le is lehet szerelni a gépről. A masinának igen alacsony a zajszintje és az elektromos meghajtásnak nem kell oxigén, ezért nagy magasságban, illetve rendkívül szennyezett környezetben, például egy vulkánkitörés körülményei között is biztonságosan használható.

Kapcsolódó hírek