Hetvenhét Air Berlin-gép Eurowings színekben, dupláz a Laudamotion

iho   ·   2018.09.03. 11:15
cim

Lassan lecsengenek az Air Berlin bukása nyomán keletkezett hullámok, a Lufthansa leányvállalata, az Eurowings bejelentette: befejeződött az Air Berlin állományából átvett hetvenhét utasszállító integrációja a diszkont-cég flottájába.

Az utolsó A320-as a D-ABDT volt, amelyet a gépparkba illesztettek, lezárva a folyamatot, amely kilenc hónapig tartott, és az Eurowings elnöke, Thorsten Dirks szerint ez rekordnak számító rövid idő. Nyilatkozata szerint a gépállomány újra aktiválása azért is fontos, mert az Air Berlin kiesésével súlyos kapacitáshiány lépett fel, „megakadályoztuk a német légiforgalom összeomlását” – fogalmazott az elnök.

A hetvenhét repülőgép visszaállítása a forgalomba egyben háromezernyi munkahely betöltését feltételezte, a légiszemélyzetek túlnyomó többsége természetesen az Air Berlin korábbi állományából került át az Eurowings gépeire. Ezzel az Eurowings hat németországi repülőtéren – Köln, Düsseldorf, Stuttgart, Hamburg, Nürnberg és Hannover – lett a legerősebb légitársaság.

Az Air Berlin osztrák leányvállalata volt és a csődhelyzet nyomán eladott flyNiki az év elején került vissza egykori alapító-tulajdonosához, Niki Laudához. Ez akkor a Forma–1-es többszörös világbajnok győzelmeként mutatkozott a társaságért vetélkedő óriáscégek, a Lufthansa- és az IAG-csoport, illetve a Ryanair ellenében. A Laudamotion néven újraindult vállalkozásról a következő hír ehhez képest az volt, hogy a cégben hetvenöt százalékos részesedést szerez az egyik, korábban vesztesnek mutatkozott akvizíciós partner, a Ryanair.

Nos, az üzleti folyamat ugyancsak a napokban lezárult, ami azt jelenti, az ír diszkontcég, amely szintén szerette volna megszerezni az Air Berlin gépparkját és hálózatát, ha nem is bővíthet a vágyott mértékben Németországban, de az osztrák piacon a Laudamotionnel megvetheti a lábát, ami elemzők szerint a Lufthansa-csoport terjeszkedési politikájának vet gátat, legalábbis ezen a területen.

Az indulás egyik feltétele volt a leendő személyzettel történő bérmegállapodások megkötése, ez nyilván azért volt különösen érdekes, mert közben maga a Ryanair súlyos konfliktusokkal bajlódik ezen a téren. Az osztrák cégnél a kapitányok alapbére évi 90 ezer euró, ami 180 ezerig emelkedhet, az elsőtiszteké 46 és 70 ezer között alakulhat.

A Ryanair pénzügyi bázisára támaszkodva a Laudamotion a jelenlegi kilenc helyett jövőre már tizennyolc A320-ast üzemeltet majd, a tervezett utasszám ötmillió, a gépek új festése pedig „az osztrák örökséget” hangsúlyozza, vagyis piros–fehér alapszínekkel repülnek a gépek, de oldalukon méretes felirattal hirdetik a másik örökséget, Laudáét.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.