Homolya Róbert lehet a MÁV új vezére

Tevan Imre   ·   2018.08.01. 08:00
400Homolya

Egy szűk hete elérhetetlen Dávid Ilona közszereplői Facebook-oldala. Az amúgy nem túl fontos adat az egyetlen tényszerű adalék az egyébként csak szóbeli értesülésekre alapozott hír alátámasztására, hogy a MÁV elnök-vezérigazgatója hamarosan távozik posztjáról, augusztusban lejáró megbízatását nem hosszabbítják meg. Az iho.hu is foglalkozott a témával, azt is megemlítve, hogy az egyik változat szerint Dávid Ilona legközelebb a Volán-társaságok és a MÁV-csoport integrációjában (esetleg a közlekedési cégeket összefogó holding vezetőjeként) játszhat majd újabb szerepet.

Hivatalos bejelentés még semmiről sincs, de ez utóbbi iránnyal éppenséggel nem ellentétes hír a napokból, hogy Fónagy Jánost a kötöttpályás és nem kötöttpályás helyközi közösségi közlekedésért felelős miniszterelnöki biztossá nevezték ki. A vasút és a Volánok tevékenységének összehangolása, a párhuzamosságok megszüntetése már évtizedek óta a politika kedvenc ígérete, miközben ténylegesen alig történik valami ezen a területen. Már a baloldali kormányok idején is működött itt biztos, a közelmúlt legjellemzőbb epizódja pedig az volt, hogy Vitézy Dávidot is hasonló feladattal bízták meg 2015-ben miniszteri biztosként, majd az általa letett tanulmányt és javaslatokat szépen fiókba süllyesztették.

Büntetésből vagy jutalomból távozik, ha távozik Dávid Ilona? (fotó: Vörös Attila)

Ám ki tudja, lehet, hogy most Fónagy eredményesebb lesz, és tevékenysége során éppen arra jut, hogy a Volánokat és a MÁV-csoportot szervezetileg kell integrálni, és akkor a kormány majd meg is lépi az átalakítást.

De előreszaladtunk, valójában abban sincs egyetértés a közlekedési berkekben, hogy ha Dávid Ilona távozik akkor ennek az az oka, hogy elégedetlenek vele, vagy éppen tényleg „más, fontos megbízatást” kap majd. Akadt olyan, az iparágra rálátó informátorunk, aki azt mondta, az elnök-vezérigazgató pénzügyi értelemben látszólag sikeresen konszolidálta a cégcsoportot, de valójában nem használta ki jól a jelentős (például EU-s) pénzforrásokat, miközben a MÁV ugyanolyan nehézkes és kevéssé hatékony cég maradt, mint 2012-es érkezésekor volt.

Mások szerint csak arról van szó, hogy rég elmúltak azok az idők, amikor az épp most visszavonult Simicska Lajos ezen a területen is nagyon befolyásos volt, de már Lázár János kancelláriaminisztersége is elmúlt, egyszerűen az új szereplőkhöz igazítják a személyi állományt. Éppen ezért – ebben a verzióban – a MÁV-csoportban a topmenedzserek teljes lefejezése várható, beleértve a MÁV-Start vezetését is, sőt, a Volánok egyikénél-másikánál is várhatók cserék.

Homolya Róbert Csépke András MÁV-Start vezérrel egy szolnoki rendezvényen (fotó: Vörös Attila)

A tavaszi választások után megalakult kormányban az új Innovációs és Technológiai Minisztérium, és az élére kinevezett Palkovics László lett a közlekedés szakmai irányítója, miközben az állami közlekedési cégek vezetőit Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyonkezelésért felelős tárca nélküli miniszter nevezi ki. (A már említett Fónagy János is Bártfai-Mager helyettese, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár.)

A személyzeti ügyek kezelésében jártasak számára nem lenne meglepő húzás, ha ezek után a MÁV-csoport élére – Dávid Ilona távozása esetén – éppen nem Palkovics embere kerülne. Márpedig így lesz, ha bejön, ami forrásaink szerint jelenleg a legvalószínűbbnek látszik, és Homolya Róbert veheti át a vasút irányítását. Ő volt a választásokig a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban.

Nemrég még Kovács Imre is esélyesnek számított (fotó: Vörös Attila)

Mindenesetre a helyzet még képlékeny. Mindenki, akivel a személyi ügyekről beszéltünk, azt mondta, hogy több befutót is emlegetnek, nemrég például még Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria elnök-vezérigazgatója is esélyesnek számított.

(Címlapképünk forrása: Pongrátz Anita/NFM)

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek