Huszonnégy órás sztrájkra készül a DB, a munkabeszüntetés érinti a Budapestről induló vonatokat is

iho/vasút   ·   2023.03.25. 16:30
db_strike_13

A Deutsche Bahn tájékoztatása szerint Németországban március 27-én, hétfőn 24 órás munkabeszüntetésre készülnek a vasutasok. Hétfőn 0-tól 24 óráig a német vasúti hálózaton távolsági és regionális forgalomban jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre lehet számítani. A munkabeszüntetés már érinti a vasárnap este Németország felé induló, valamint a kedd reggel Németország felől érkező nemzetközi vonatokat is.

A DB azt javasolja az utasainak, hogy amennyiben tehetik, halasszák el az utazásukat. Az alábbi változásokra kell számítani:

Railjet xpress vonatok

27-én hétfőn, a Németország felé, valamint felől közlekedő Railjet xpress vonatok csak Salzburgig, illetve Salzburgtól közlekednek. A németországi szakaszon kimaradnak.

Hungária Eurocity vonatok
  • 27-én, hétfőn a Hungária Eurocity (EC 252) Budapesttől csak a cseh határállomásig, Dečinig közlekedik. A vonat eredeti szerelvénye csak Prágáig közlekedik, onnan egy másik vonattal utazhatnak tovább Dečinig. A vonat a németországi szakaszon elmarad.
  • 27-én, hétfőn a Hamburgból Budapestre induló Hungária Eurocity (EC 253) a németországi szakaszán kimarad. A vonat csak a cseh határállomás, Dečin és Budapest között közlekedik, azonban Prágában egy másik szerelvénybe kell átszállni.
Metropol Euronight vonatok
  • A Budapestről 26-án, vasárnap este Berlinbe induló Metropol Euronight (EN 476) csak a lengyel határállomásig, Rzepinig közlekedik. A németországi szakaszon Rzepin és Berlin között pótlóbusszal utazhatnak az utasok.
  • A Berlinből 26-án, vasárnap este Budapestre (EN 477), valamint a Budapestről 27-én, hétfő este Berlinbe (EN 476) induló Metropol Euronight vonatok korlátozás nélkül közlekednek.
  • A Berlinből 27-én, hétfő este Budapestre induló Metropol Euronight (EN477) csak a lengyel határállomástól, Rzepintől közlekedik. A németországi szakaszon Berlin és Rzepin között pótlóbusszal utazhatnak.
Kálmán Imre Euronight vonatok
  • A Budapestről 26-án és 27-én (vasárnap és hétfőn) induló Kálmán Imre Euronight (EN 462) stuttgarti vonatrésze csak Salzburgig közlekedik. Salzburg és Stuttgart között a vonat elmarad.
  • A 27-én és 28-án, hétfőn és kedden Stuttgartból Budapestre induló Kálmán Imre Euronight (EN 463) csak Salzburgtól közlekedik. A vonat Stuttgart és Salzburg között elmarad.

Lemondás az utazásról

A már korábban, március 23-áig megváltott, március 27-ére vagy 28-ára Németországba vagy a visszaútra szóló menetjegyek díjmentesen visszaválhatók vagy április 4-éig a jegyen feltüntetett viszonylatban felhasználhatók.

Új jegy vásárlása esetén a vasútvállalat csak a még elérhető ajánlatokat tudja felajánlani. Amennyiben csak drágább jegy kiadása lehetséges az utas részére, akkor a két jegy ára közötti különbözetre méltányossági kérelmet nyújthat be az ügyfélszolgálathoz. A menetjegy visszaváltását vagy más időpontra érvényesítését a nemzetközi jegypénztárakban, az elektronikusan vásárolt jegyek esetében az informacio@mav-start.hu címen intézhetik az utasok.

Az aktuális helyzetről információt kaphatunk a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál

  • a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon.
  • Telekom hálózatból hívhatja a +36 30 499 4999-es telefonszámot,
  • Yettel hálózatból a +36 20 499 4999-es,
  • Vodafone hálózatból pedig a +36 70 499 4999-es számot.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Kisvasút Nagyvasút Vasútmodell Városi vasút Vasút

Zárójelentés a Kálmán Imre EN vonaton kitört pánikról

T. H. F.   ·   2024.10.03. 12:00

Megjelent a legújabb Indóház, hasábjain többek között a címben is jelzett témával, a GYSEV Púposának különvonatával, az államvasúti motoros vontatás indulásával, a MÁV Igazgatóság a múlt század negyvenes évek elején jellemző napi négy-, illetve hatórás munkarendjével, vagy a ČKD Tatra KT4 rövid-csuklós villamos motorkocsi fél évszázadával.