Iskolabusz ütközött vonattal Franciaországban: négy halott

MTI/iho   ·   2017.12.14. 19:02
iskolabusz-vonat_utkozott0

Update: Az SNCF annyit közölt, hogy a vonat normális, óránként 80 kilométeres sebességgel érkezett az automatizált vasúti átkelőhelyhez, ahol a jelzőberendezés és a két sorompó is elvileg működött. A busz kettétört az ütközéstől, a vonat pedig kisiklott. Szakértői feltételezések szerint elképzelhető, hogy valamilyen technikai probléma történt és a busz beszorult a két sorompó közé, vagy pedig a sofőr figyelmetlensége is okozhatta a balesetet.

Franciaországban mintegy 16 ezer automatizált vasúti átkelőhely található, amelyeknél évente mintegy húszan vesztik életüket hasonló jellegű balesetekben.

 

Korábban írtuk:

A tragédia délután négy órakor történt egy vasúti átkelőhelynél, ahol már korábban is történtek balesetek. Az áldozatok a buszban utazó tizenhárom és tizenhét év közötti diákok közül kerültek ki. A vonaton tartózkodó huszonöt utas közül hárman szenvedtek könnyebb sérüléseket.

(fotó: Daily Mail)

Az SNCF állami vasúttársaság tájékoztatása szerint a vonat a busz hátsó részével ütközött. Édouard Philippe miniszterelnök, Guillaume Pepy, az SNCF elnöke és Élisabeth Borne közlekedési miniszter elindult a helyszínre. A tárcavezető a Twitteren mély együttérzését fejezte ki.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek