Jelentős összegű hűségmegállapodással állítaná meg a VSZ a további létszámhiányt

iho/vasút   ·   2019.09.27. 12:15
23jv

Nyílt levelet küldött a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) a MÁV Zrt. vezérigazgatójának, dr. Homolya Róbertnek, melyben a MÁV-Csoportnál fennálló létszámhiány, valamint az ebből következő foglalkoztatási problémák kezelése érdekében hűségmegállapodás megkötését kezdeményezi a létszámhiányos munkakörökben foglalkoztatott munkavállalókkal.

A VSZ álláspontja szerint a létszámhiányos munkakörökben dolgozó, munkájukat magas színvonalon ellátó munkavállalók megőrzését jelentősen segítené egy öt év határozott időre szóló, hárommillió forintos  egyszeri és azonnali kifizetése mellett megkötött hűségmegállapodás. Az összegért az érintett munkavállalók azt vállalnák, hogy öt évig nem hagyják ott munkáltatójukat, ellenkező esetben a kifizetett összeget, vagy annak időarányos részét vissza kell fizetniük. Habár a megállapodás elköteleződést jelent, a munkáltató mégis megbecsülését fejezné ki vele azon munkavállalók iránt, akik a létszámhiányos területeken minden nap erőn felül teljesítenek szolgálatot.

A MÁV-nál több száz dolgozó hiányzik, a forgalmi szolgálattevőtől a mozdonyvezetőn át a felsővezeték-szerelőig szinte minden munkakörben. Egyszeri hárommillió forinttal bírná ötéves maradásra a dolgozókat a VSZ (illusztráció: Garai Szakács László)

A MÁV-Csoport számos munkaköri területén jelentős méreteket öltött az elmúlt időkben a munkaerőhiány: az országosan nagyjából tizenhétezer dolgozót foglalkoztató MÁV több száz fős létszámhiánnyal küzd. A Vasutasok Szakszervezetének elnöke, Meleg János szerint nagyjából hétszáz dolgozó hiányzik, ez pedig már most is érzékelhető a gyakorlatban. Szinte mindennapos, hogy a budapesti elővárosi vonatok közül többet is le kell mondani személyzethiány miatt. A váci vonalon is járatok maradnak ki, mivel vagy jegyvizsgáló, vagy mozdonyvezető nem jut az adott vonatra. 2018-ban is többen hagyták el a MÁV-ot, mint ahányan a céghez kerültek, a dolgozók leterheltsége miatt tartósan beteg munkavállalók teszik ki a létszámhiány csaknem harmincöt százalékát.

A MÁV szerint betöltetlen állások leginkább a pénztáros, a vezető jegyvizsgáló, a mozdonyvezető, a járműszerelő, a tolatásvezető, a biztosítóberendezési és távközlési műszerész, a felsővezeték-szerelő, a forgalmi szolgálattevő, valamint a mérnök munkakörökben találhatók. A vasúttársaság a munkaerő-utánpótláshoz 2016-bankidolgozott egy hatvanpontos akciótervet. A szakmai képzést a Baross Gábor Oktatási Központ (BGOK) szervezi, továbbá a közösségi médiát – leginkább a Facebookot – is bevetik a munkaerő-toborzás során.

A potenciális új dolgozók csatlakozását nehezíti például az is, hogy több munkakörben mind egészségügyileg, mind szaktudásilag nagyon kemény felvételi követelményeket támasztanak (többek között rengeteg a lexikális anyag, a tanfolyam árát pedig sikertelen vizsga esetén vissza kell fizetni), de az időszakos orvosi alkalmassági vizsgálatokon is egyre többen hullanak ki. Bérezésileg sem számítanak épp a legvonzóbb szakmáknak. Az utazó személyzet ráadásul folyamatosan szóbeli és fizikai atrocitásoknak van kitéve – a tettes akár letöltendő börtönbüntetést is kaphat! –, ennek visszaszorítása érdekében folyamatosan állít üzembe testkamerákat a MÁV-Start, elsősorban a Mátészalka környéki vonalakon.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek