Július 1-jétől huszonhat perccel lesz rövidebb a Metropolitanok menettartama

Korcsmáros Gábor   ·   2023.03.19. 15:00
Orlice3

Befejeződik egy 2021 óta tartó vasúti felújítás, visszatérnek a nemzetközi jártok eredeti útvonalukra Csehországban. 

A csehországi vasúthálózat nyugat-keleti vasúti folyosójának legszűkebb és a forgalmi kapacitás szempontjából legkritikusabb szakasza végre hamarosan teljesen megújul. A hosszú idő óta tartó vágányzár-sorozat, ami miatt még a nemzetközi vonatok is kerülő útirányra kényszerültek, 2023. július 1-jén véget ér. A távolsági járatok zöme újra Pardubice és Česká Třebová érintésével juthat el a brünni főpályaudvarra. Addig viszont még elég sok munka van, Ústí nad Orlicí és Brandýs nad Orlicí állomások közötti szakaszon a vasúti pálya és kapcsolódó berendezések teljeskörű felújítását végzik el. 

Az I. vasúti korridor utolsó, de egyben kulcsfontosságú szakaszának felújítása négy különálló szakaszban zajlik. A tíz kilométeres, Orlice folyó völgyében kanyargó vonalszakaszon július 1-ig egyvágányú közlekedés lesz, azzal, hogy a szakasz felénél található Bezpráví kitérő és egy-egy állomás között felváltva dolgoznak majd, hogy lehetővé tegyék a minél gyorsabb és gördülékeny átjutást a kritikus vonalszakaszon. A vasúti pálya felújítására egy komoly munkagépet rendeltek meg, mégpedig a Swietelsky PM 1000 URM típusú alépítményjavító gépláncot. Ennek is köszönhető, hogy a munkákat ilyen rövid időn belül el tudják végezni.

Brandýs nad Orlicí állomás látképe március elején (képek forrása: Správa železnic)

Jelenleg az első ütem befejező munkálatai zajlanak Ústí nad Orlicí és Bezpráví kitérő között az első vágányon, ami március 30-án fejeződik be. A következő ütem március 31-én kezdődik az előkészületi munkálatok elvégzésével a Bezpráví és Brandýs nad Orlicí közötti szakasz első vágányán, majd április 1. és 7. között dolgozik a géplánc, ezt követően pedig április 8. és 30. között a befejező munkálatokat végzik el. Májusban következik az Ústí nad Orlicí−Bezpráví kitérő közötti szakasz második vágányának a felújítása, majd júniusban a fennmaradó Bezpráví és Brandýs nad Orlicí közötti szakasz második vágányának a felújítása. 

A munkálatok elvégzése után, 2023. július 1-től tehát újra az eredeti útvonalukra kerülnek vissza a nemzetközi EC és railjet járatok is, aminek köszönhetően rövidebb lesz a menetidő Prága és Bécs, valamint Graz, illetve Prága és Budapest között is. Nem kell már kerülniük a vonatoknak Kolín és Brünn között Havlíčkův Brodon keresztül. A Metropolitan és Hungaria EC vonatok menetideje Prága és Budapest között huszonegy, ellenkező irányban pedig huszonhat perccel lesz rövidebb július 1-től.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek