Kalauz nélkül zötyög a bézé

Kemsei Zoltán   ·   2013.04.22. 09:45
00

A mindössze kilenc kilométeres, közbülső megálló nélküli vasútvonal az egykori, 1976. december 31-én megszüntetett Somogyszob–Barcs vonal maradványa. A vonalon a jelen menetrend szerint napi 15 vonatpár közlekedik, a rövid távolság ellenére kihasználtan.

Pontosan a rövid vonal forgalmi sajátosságai, valamint a bérletes (diák) utasok nagy száma tette lehetővé a kalauz nélküli üzemmódot. A jegyvizsgálónak forgalmi (figyelő) feladata nincs, ugyanis Somogyszob és Nagyatád között nincs jelfeladás, és az állomástávú közlekedés miatt térközbiztosítás sem – ezek meghibásodása esetén kell a mozdonyvezető mellett figyelésre kötelezett dolgozónak is utaznia. Az egyetlen gondot tehát az éberségi berendezés meghibásodása okozhatja, az utasítás szerint legfeljebb 15 kilométer per óra sebességgel közlekedhet a vonat a következő állomásig ilyen esetben – az előbb említett állomástávú közlekedés miatt ez sem jelenthet forgalmi fennakadást, legfeljebb az adott vonat késését.

Bzmot Nagyatádon<br>(forrás: vasutallomasok.hu)

Szintén előnyt jelent, hogy a vonal mindkét végpontján működő jegypénztár üzemel, így minden utasnak megvan a lehetősége a jegyvásárlásra. A meghirdetett szúrópróbaszerű ellenőrzés egyik hátránya azonban az, hogy a „fel nem használt” (leutazta az utas, csak nem ellenőrizték) menetjegyek a szabályzat szerint visszaválthatók, ezzel a vasút komoly anyagi veszteséget könyvelhetne el. Küszöbön áll azonban a megoldás: Somogyszobon a csatlakozó vonatok jegyvizsgálója besegíthet a nagyatádi utasok jegyének ellenőrzésébe, akár a motorkocsi mellett, a peronon állva.

Kalauz nélküli közlekedés anno: a Szombathely–Kőszeg vonalra érvényes menetjegy<br>(forrás: a szerző gyűjteménye)

Nem példa nélküli a kalauz nélküli közlekedés a magyar vasúton, az akkor még a MÁV tulajdonában levő Szombathely–Kőszeg vonalon kis megszakításokkal a nyolcvanas évek végétől a GYSEV-átvételig üzemelt ez a rendszer. A sok közbülső megálló miatt azonban nem volt tökéletes a működés, az esetenkénti ellenőrzések alkalmával komoly bevételnövekedést könyvelhettek el. Egyedi rendszer volt az arra közlekedő motorkocsik a buszokéhoz hasonló jegykezelő készülékkel felszerelése, a vonalra kiadott menetjegyek is a buszjegyhez hasonló, számkockás formájúak voltak. A GYSEV a vonal átvételekor ezt a rendszert véglegesen megszüntette.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Nyugat-Balkán felé terjeszkedik a TEN-T

iho/vasút   ·   2021.01.24. 19:05

A transzeurópai közlekedési hálózat létrehozása rendkívül fontos az európai integrációs folyamatban, hiszen a magáncélú utazás mellett a vállalkozásoknak is könnyebbé teszi a szállítást, aminek fontosságára a koronavírus-járvány is rámutatott.