Kamion és autóbusz karambolozott a 4-es főúton

iho/közút   ·   2011.11.24. 08:39
baleset1

Tizenkét gyerek és négy felnőtt könnyebben megsérült, amikor összeütközött egy autóbusz és egy kamion csütörtök reggel a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszapüspökinél; a sérülteket kórházba szállították – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a távolsági buszon mintegy ötvenen utaztak; a sérültek között van a kamion sofőrje is.

Németh Cecília, az OMSZ sajtóügyeletese elmondta: a reggel fél nyolc körül történt baleset helyszínére nyolc mentőautóval vonultak ki, és a sérülteket könnyű sérülésekkel a szolnoki Hetényi Kórházba vitték.

A megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Pásztorné Kovács Ágnes azt közölte, hogy egy távolsági autóbusz ütközött össze egy kamionnal a 4-es főút Törökszentmiklóst elkerülő szakaszán. Az elsődleges információk szerint a Tiszapüspöki felől érkező autóbusz vezetője figyelmetlenül hajtott rá a 4-es főútra, ahol összeütközött egy cementet szállító kamionnal – tette hozzá.

Tóth Tibor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője a helyszínen azt mondta: Tiszapüspökiből a szomszéd város iskoláiba tartott az a tizenkét gyerek, akik négy felnőttel együtt megsérültek a karambolban.

Az alezredes hozzátette, hogy a menetrend szerint, Tiszapüspöki és Törökszentmiklós között közlekedő távolsági autóbuszon mintegy félszázan – zömmel iskolába tartó diákok – utaztak. Apróbb sérülések miatt összesen 16 embert – 12 tanulót és 4 felnőttet – szállítottak kórházba. A sérültek között van az autóbusz oldalának ütközött, cementet szállító kamion sofőrje is.

A mentés, illetve a helyszínelés jelenleg is tart, ezért az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Az arra közlekedők Törökszentmiklóson keresztül kerülhetik el a torlódást.

(fotó: mti)

Kapcsolódó hírek