Kerékpárút-hálózat épül Egerben

MTI   ·   2012.05.02. 17:31

A beruházás megvalósítása érdekében pályázatot nyújtottak be az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programjára.

A fejlesztés a tenderkiírás szerint maximum 300 millió forint támogatásban részesülhet. A kerékpáros turisztikai szolgáltatások és turisztikai kerékpárforgalmi létesítmények kialakítását és fejlesztését szolgáló beruházás célja, hogy a jelenleg „foghíjas” kerékpárút-hálózatot egy összefüggő, a környező településeket is összekötő, egységes hálózattá fejlessze.

Elsősorban a 12 kilométeres észak–déli gerincvonal teljes kiépítése a cél, hiszen ez több, a turisták számára vonzó helyszínt kötne össze, a többi között megközelíthetővé tenné a belvárosban található nevezetességeket a biciklis látogatók számára. Ugyanakkor bekapcsolná a Szépasszonyvölgyet is a kerékpárút-hálózatba, illetve több kerékpárparkoló is elkészül majd.

A program keretében a támogatásra rendelkezésre álló, a régió által felhasználható tervezett keretösszeg 6,4 milliárd forint, az igényelhető vissza nem térítendő támogatási maximum pedig 300 millió forint, 95 százalékos támogatási mérték mellett.

Eger a főváros és a Balaton után az ország harmadik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontja. Évente mintegy egymillió turista keresi fel a hevesi megyeszékhelyet.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Áprilistól augusztusig Fertő-táj vonatokat közlekedtet a GYSEV

GYSEV/iho   ·   2024.04.13. 12:00

A vasúttársaság Sopron és Nezsider között elsősorban turisztikai céllal indított járatainak az a célja, hogy környezetbarát vasúti közlekedéssel minél többen felkeressék az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Fertő-táj magyar és osztrák oldalának településeit, látnivalóit.