Kerékpárút Tatabánya és Vértesszőlős között

MTI   ·   2012.08.09. 17:34

A több mint két kilométeres szakasz megépítése csaknem 200 millió forintba kerül – mondta a létesítmény alapkövének csütörtöki letételén a vértesszőlősi polgármester.

Nagy Sándor hozzátette, a kerékpárút az 1-es út és a mellette lévő házak közötti sávban halad, ahol sok tulajdonossal kellett egyeztetni a nyomvonalról. A pálya alatt kiváltásra szoruló közművezetékek húzódtak, ez növelte a beruházás költségét.

Az út megépítéséhez az önkormányzat 171 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott, és 29 millió forint saját forrást biztosított.

A polgármester megemlítette, hogy a két település közötti út egy átkötő szakasszal csatlakozik majd a várhatóan 2013-ban elkészülő Tata–VértesszőlősTatabánya kerékpárúthoz, mely az Által-ér töltésén haladva része lesz az EuroVelo 6-os számú útvonalnak.

Kapcsolódó hírek