Készülnek a PKP IC legújabb Flirtjei

iho/vasút   ·   2020.12.30. 15:00
pkpic_flirt

A lengyel vasúttársaság tizenkét nyolcrészes, távolsági kivitelű villamos motorvonatot szerez be a Stadlertől a már meglévő húsz szerelvénye mellé.

A lengyel nemzeti vasút PKP távolsági közlekedésért felelős ága, a PKP Intercity és a Stadler tavaly nyáron állapodott meg a járművek beszerzéséről. Az egymilliárd zloty, vagyis körülbelül 80 milliárd forint értékű üzlet értelmében a gyártó tizenöt évig felel a vonatok karbantartásáért. Az új szerzeményekkel harminckét tagúra duzzad a vasúttársaság Flirt-flottája: az első húsz vonatot 2013-ban rendelték, a járművek a 2015. decemberi menetrendváltással álltak forgalomba.

A szerelvények első példánya a napokban készült el a svájci gyártó lengyelországi, Siedłcében található üzemében. Az első fecskével hamarosan különböző statikus teszteket és futópróbákat fognak végrehajtani. A PKP Intercity várhatóan 2021 második felében veheti majd át az első két vonatot, amelyeknek 150 ezer kilométernyi, problémamentes utasforgalmi próbát kell majd teljesíteni, mielőtt a következő tíz szerelvényt leszállítaná a Stadler.

A százötven méter hosszú Flirtök a Lengyelországban általános három kilovoltos egyenáramról fognak üzemelni, legnagyobb üzemi sebességük százhatvan kilométer/óra. A 294 másodosztályú és hatvan első osztályú ülőhelyet kínáló vonatokat Radom és Lublin, Krakkó, valamint Szczecin között fogja használni a PKP IC.

Az egységes európai vonatbefolyásolási rendszerrel (ETCS) ellátott járművek alumínium kocsiszekrényei újrahasznosítható anyagokból készülnek Az utasok a napjainkban elvárható komfortszintet élvezhetik majd a fedélzeten: az utastér légkondicionált, az ülések mellett elhelyezett hálózati csatlakozókról lehet tölteni a különböző kütyüket, amelyekkel természetesen ingyenes, vezeték nélküli internetet lehet majd használni, a problémamentes telefonálást pedig GSM/LTE hálózati jelerősítők segítik. A mozgáskorlátozottak vagy babakocsival közlekedők be- és kiszállását kimozduló rámpák segítik. A Flirtökön enni- és innivalót is szolgáltat majd a PKP IC, a WC-knél pedig pelenkázó is elérhető lesz – jelenti az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek