Kísérleti viszonylatszámok menetrendváltástól

Koncz János   ·   2013.12.11. 12:30
42366235fh

A számozást kísérletképpen vezeti be a Vasúttársaság az 1-es, 12-es, 30-as és 40-es vonalakon, de ha sikeres lesz, a többi budapesti elővárosi vonalra is kiterjesztik a rendszert.

A viszonylatszámozás a magyar vasúton sem teljesen ismeretlen, a HÉV-vonalakon már 2011. július 1-jétől alkalmaznak hasonló számokat. Ezek célja, hogy az utasok a viszonylatszám alapján könnyen be tudják azonosítani a járatot, így utal a megállási rendre és az útvonalra is. A BKV-HÉV esetében a vonatok beazonosításánál kisebb jelentősége van a számnak, mivel egyrészt egy budapesti végállomásról csak egy-két célállomásra indul járat, másrészt a szám nem mindig utal a megállási rendre és a célállomásra. Erre egy példa a ráckevei HÉV-en a H6-os viszonylat, itt az is H6, ami minden állomáson és megállóhelyen megáll, és az is, ami a Beöthy utca, Timót utca, Szigetszentmiklós alsó, Horgásztanyák és az Angyalisziget megállóhelyeken áthalad.

(forrás: www.mav-start.hu)

A MÁV-Start vonalakon viszont könnyebbséget jelenthet majd a szám az utasoknak, hiszen így egyszerűbb lesz megállapítani, hogy melyik a megfelelő vonat. Például a Déli pályaudvaron állva könnyebben el lehet majd igazodni a 30a és 40a vonatai között, mivel amelyik járat viszonylatszáma hármassal kezdődik az Érd alsó felé, amelyiknek négyessel, az Érd felső felé közlekedik.

December 15-étől az alábbi viszonylatszámokat vezetik be:

  • S10 személyvonat: Budapest-Déli–Tatabánya–Komárom–Győr
  • G10 gyorsított személyvonat: Győr–Budapest-Déli
  • X10 expresszvonat: Győr–Budapest-Déli (Tálentum expressz)
  • S12 személyvonat: Tatabánya–Oroszlány
  • S30 személyvonat: Budapest-Déli–Érd alsó–Tárnok–Székesfehérvár–Fonyód
  • Z30 zónázó személyvonat: Budapest-Déli–Martonvásár–Székesfehérvár
  • S34 személyvonat: Budapest-Déli–Érd alsó–Székesfehérvár–Keszthely
  • G34 gyorsított személyvonat: Keszthely–Székesfehérvár–Érd felső–Budapest-Déli
  • S35 személyvonat: Budapest-Déli–Érd alsó–Székesfehérvár–Nagykanizsa
  • S40 személyvonat: Budapest-Déli–Érd felső–Százhalombatta–Pusztaszabolcs
  • S42 személyvonat: Budapest-Déli–Érd felső–Pusztaszabolcs–Dunaújváros
  • G42 gyorsított személyvonat: Budapest-Déli–Érd felső–Pusztaszabolcs–Dunaújváros
  • G43 gyorsított személyvonat: Kőbánya-Kispest–Kelenföld–Érd felső–Székesfehérvár

Az új viszonylatszámok nagy része logikus és érthető, viszont van néhány, ami kissé fölöslegesnek tűnik. A G10-es vonatból összesen egy darab van naponta, az is csak páratlan irányban (4909). Az X10-es expressz két okból is furcsa: először is távolsági vonatnak nem szokás viszonylatszámot adni, másrészt hetente egy ilyen vonat közlekedik (Ex 945), és a Tálentum expressz név sokkal könnyebben megjegyezhető, mint ez a szám. Az S34-es vonatból a téli menetrendi időszak alatt összesen egy darab van (18610-es, ami a lábjegyzet alapján csak június 20/21-én közlekedik), párja visszafelé a G34, ez télen ugyanúgy csak június 20/21-én közlekedik (18611-es). Az S35-ből naponta egy van (8510), párja visszafelé (8511) már nem S35-ként jön, mivel Székesfehérvártól Budapestig nem áll meg sehol. Az S34 és S35 nyugodtan lehetne ugyanúgy S30, mivel az elővárosi szakaszon (ahol igazán nagy jelentősége van a számoknak) mindhárom járattípus megáll mindenütt.

(forrás: MÁV-vonatösszeállítás)

Érdemes kiemelni a G43-as viszonylatot, ezek a Székesfehérvárról induló vonatok a Déli pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestre érkeznek, így átszállási lehetőséget biztosítanak az ország keleti része felé. Az új járatoknak a Budapesten belüli közlekedésben is nagy szerepe lehet, hiszen a Kelenföld–Kőbánya-Kispest távolságot mindössze 14 perc alatt teljesítik (BKK járatokkal legalább fél óra). A G43-as viszonylaton kizárólag Flirt motorvonatok fognak közlekedni, így korszerű vonatokkal indul a „budapesti S-Bahn”.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek