Váltott vágányokon

iho/vasút   ·   2011.07.11. 16:00
00

Az érintett váltó a 42-es volt. Részlegesen feszültségmentesítették az állomást is, hiszen felsővezeték alatt dolgoztak. Budapest felé a vonatok a négyes és a hatos vágányról indultak és érkeztek. A helyéről lángvágóval kivágott váltót PUM bakdarukkal emelték ki és szállították el, majd az elszennyezett ágyazat cseréje következett, kétéltű forgókotró segítségével. A PUM-okat a DGKUm 203 mozgatta. Az ágyazatcserénél felhasznált pőrekocsikat pedig az M47 1213.

Pécs állomás nyugati oldala<br>(forrás:allomasok.uw.hu)

Zajlanak az előkészületek a műtétre kijelölt váltó mellett. A PUM-okat a DGKUm 203 vette vonórúdra<br>(fotó: Szabó Valentin)

Munkálatok előtti utolsó vonatmozgás a Bzmot 279-el

Eldördült a startpisztoly, a sínek szétvágásával indítanak

Az anyagolást majd az 1213-as remot Dácsia végzi, az első négy kocsin a friss ágyazati anyag látható

A bakdaruk már a helyükön

Kinyomják a munkahengerek magukat az addigi helyükről: folyik az emelés

Kétéltű forgókotró készenlétben

Itt pár órája még működő váltó volt, biztber és erősáramú kapcsolattal

Munkában a markoló, sebesen szedi fel az elkoszolódott ágyazati anyagot és az anyagvonat üres teherkocsijaira rakja

A régi váltó még átesik egy kisebb daraboláson

Fűtőházi éjszaka

Kép és szöveg: Szabó Valentin

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Kiemelt ajánlatok

Knorr-Bremse fékrendszerek a világ körül – 5. rész: Kötöttpályán Magyarországon I.

iho/vasút   ·   2022.05.14. 09:00

Sorozatunkban előző részeiben azt mutattuk be, hogy a Knorr-Bremse Budapest piacvezető vasúti fékgyártó vállalatként a világ mely távoli országaiba szállít fékrendszereket vonatok, metrók és villamosok számára. Képzeletben jártunk Afrikában, Ázsiában és a távoli Ausztráliában is. Számunkra a legérdekesebbek mégis azok a szerelvények, amelyekkel itthon találkozhatunk nap mint nap, amelyekben Budapesten tervezett és gyártott fékberendezések, fékvezérlő rendszerek és levegőellátó egységek gondoskodnak a biztonságos fékezésről.