Komjáthy György emlékére: villamostörténetek tízezer képben
Életének 92. évében elhunyt a közismert rádiós zenei szerkesztő, az EMeRTon-díjas és Fonogram szakmai életműdíjas Komjáthy György, aki annak idején nem csak a fél országot szórakoztatta műsoraival, hanem felbecsülhetetlen értékű villamostörténeti gyűjteményét is gondozta.
Az Indóház 2006. februári kiadásában megjelent írással emlékezünk Komjáthy Györgyre. Aki kérdezett: Keller László közlekedéstörténész, aki az elhunyt fiával, az ugyancsak a városi közlekedés kötöttpályás világát kutató, rádiós zenei szerkesztő Zoltánnal is publikált közösen tanulmányokat, többek között az Indóház hasábjain.
A népszerű rádiós, Komjáthy György otthona akár egy múzeum, mintha a harmincas évekből felejtették volna itt. A polcok üvegei, dobozai egy békebeli fűszerbolt romantikáját idézik. Ám rejtett kincseit a fiókok mélye őrzi: a nagyobb pesti üzletek díszes számolócéduláit és a nagy kedvenceknek, a gyermekkor sárga villamosainak képsorát.
– Zárkózott természete okán gyermekkorában sem lelt örömet a felcseperedő ifjak csínytevésében, így talán társat, barátot a sárga villamosokban keresett?
– Gyermekkorom a második világháború éveire esett, amikor mindenki egy picit zárkózottan élt álmainak, vágyainak. Nekem, mint akkor sok nyolcadik kerületi ifjúnak, így nem a grundok jelentették a szórakozást. Nagyobb örömet leltem abban, ha magányosan kiállva a Baross utca–József körút sarkára az ott elsuhanó villamosok kavalkádját nézegethettem.

– A villamosok sokfélesége akkor még valóban lenyűgöző látványt nyújthatott.
– Valóban, hiszen a fővárosnak csak e kereszteződésében több, mint egy tucat járműtípus futott keresztül. A naptár akkor a negyvenes évek első harmadát mutatta és a Széll Kálmán térről a Boráros térig három–négy percenként járó hatoson a Baross kocsiszínhez tartozó 2800-as motor-, 4900-as, illetve 5100-as pótkocsik sokasága mellett már feltűntek a Szépilonáról induló 4400-as pótkocsikat vontató és nekem, mint gyereknek akkor hatalmasnak tűnő 1000-es motorkocsik is. A másik nagykörúti viszonylaton a Horthy Miklós (ma: Móricz Zsigmond, a szerk.) körtérig járó 66-oson viszont a középbejáratú, 3500-as motor- és a közéjük csatolt 5700-as pótokkal suhanó háromkocsis vonatokat csodáltam.
– A Baross utcán akkor még a halk trolik helyett csilingelő villamosok haladtak végig. Azok nem érdekelték?
– Jaj, dehogynem, hiszen az maga volt az igazi járműkavalkád. A legelőkelőbb a Budára tartó, és pótkocsit is vontató 14-es volt. Nagypapámmal hétvégeken e járattal indultunk kirándulni. A város kőrengetegét a Kálvin téren, az Egyetem utcán, a régi Erzsébet hídon át hagytuk magunk mögött, majd csilingelve haladtunk a Tabán és a Krisztinaváros árnyas fái alatt az Új Szent János kórházig. Számomra az is nagy élmény volt, amint az ablakokra szerelt ponyvaredőnyök a budai szellőben meglebbentek. Európában a háború már tombolt, ám fővárosunkban még béke honolt. A Népligettől induló 16-oson például 2900-as motorkocsikat láttam, míg a Kőbányáról érkező 26-oson 1800-as motorkocsik közlekedtek. Na és a Hungária körúttól az Eskü térre (Belgrád rakpart, a szerk.) tartó, ős 24-esen e viszonylathoz illően 2100-as motorkocsik vitték az utasokat. Később – emlékeim szerint – ezt a típust váltották fel a 2400-as pályaszámú villamosok.

– Köztudott, hogy másik nagy szenvedélye a két háború közötti évek díszes, kézzel írott számolócéduláinak gyűjtése. E hobby és a sárga villamos között van összefüggés?
– Nem is kevés. A villamosokon akkor is a nagyobb cégek tarka, de ízléses reklámfeliratai virítottak. Így például a 1850-es pályaszámú motorkocsi oldalára a „Szivárvány mos, fest, tisztít” volt az festve, a 2806-osra pedig a „Kollerich drótkerítés” volt szép betűkkel pingálva – de akadtak tetőhirdetések is: „Sternberg császári és királyi hangszerszállító”, „Fényképezzen Agfa anyagokkal”, vagy „BéBé Etáp erőleves kocka”. Ezek eredetijét kutatva jutottam a számolócédulákhoz, ahol, ha kisebb méretben is, de ugyanezt láttam viszont.

– Úgy tudom, volt egy kedvenc villamosa, a kedvenc reklámjával.
– A 2843-as motorkocsi volt ő, amelynek egyik oldalán egy csodálatosan szép kék színű Fecske cigarettapapír hirdetés virított. Órákat strázsáltam, hogy e villamos elguruljon előttem. Képét azóta is hiába keresem.
– Kisiskolásként a nagybajuszos vezető bácsikat, a szigorú tekintetű ellenőröket és szürke egyenruhájukban, számozott babmérő sapkájukban a jegyeket lyukasztó és a csengő szíját húzogató kalauzokat nem irigyelte?
– Sok városi gyermekhez hasonlóan persze nekem is természetes volt, hogyha megnövök, csak villamosvezető vagy kalauz lehetek. Otthon kicsiben minden kellékét meg is kaptam, így volt számozott sapkám, kalauztáskám jegykészlettel, lyukasztóval, sőt még eredeti indító sípot is szereztem.
– Véget ért a második világégés, jöttek a békés napok. Önnél miként folytatódtak az események?
– Kamaszkorom éveiben lelkes focirajongó lettem. Egyaránt jártam Fradi, MTK, Vasas és Újpest meccsekre. Akkor meg a sportújságokat gyűjtöttem. Fejből fújtam kedvenc csapataim összeállítását. Sőt, a MÁVAG ifi csapatában próbajátékon is részt vettem. A kapusok voltak a kedvenceim: Henni Géza a Fradiból, Solymosi Norbert az MTK-ból, Károlyi Jocó az Újpestből. Persze már akkor is parádézott a kapuban Grosics Gyula, mint a Dorog jeles hálóőre.
– A sárga tujákhoz és a számolócédulákhoz hűtlen lett?
– Bár életem e korszakát más is lefoglalta, e két dologgal kötött frigyem örök maradt. A hatvanas évek közepétől kezdtem azután szisztematikusan gyűjteni a hazai villamosokról készült fényképeket, a régmúltat idéző képeslapokat, az egykoron villamoson elhelyezett kicsiny meg nagy reklámplakátokat és természetesen a különféle színes számolócédulákat.
– Napjainkig tartó munkája igencsak sikeres, és a főváros talán legnagyobb gyűjteményét tudhatja magáénak. Mindez nem kevés fáradtságba kerülhetett.
– Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy 13-szor 18-ös méretre nagyított fényképeim és levelezőlapjaim száma közel jár a tízezerhez, de számolócéduláim sem maradnak el tőle. Forrásként az MTI-től a használtcikk piacig, a Petőfi Csarnoktól magángyűjtőkig mindent felkutattam. Gyűjteményem csak a saját örömömet szolgálja, minden kép hátoldalán ott a készítője. És akkor nem említettem a reklám zománctáblákat, amelyekkel beborítottam a lakásom legeldugottabb zugát is.
Fél évszázad mikrofonközelben
Pályafutása a komolyzene jegyében indult: Komjáthy György orgona tanszakos hallgatója volt a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskolának, esténként pedig szorgalomból templomokban gregoriánt énekelt. Élete 1958-ban vett fordulatot, amikor a Magyar Rádió technikai rendezője lett. Azután jött a véletlen. Az ötvenes éveket átszövő foxtrottok, slowfoxok és swingek stílusát az akkori fiatalok nem érezték magukénak, Elvis Presley és Cliff Richard lett a sztár. Ők a Radio Luxemburg késő esti adását, majd 1959-től a szabad európás Cseke László Tinédzser Partyját keresgélték, hallgatták.
A Duna-parti „Fehérházban”, az MSZMP pártszékházában akkor döntöttek, tenni kell valamit. A leckét egy fiatal rádiós kapta. Konzervatív alkata és szerkesztői szabadsága segítette át a kezdeti éveken. A Vasárnapi Koktél, a Csak fiataloknak, a Beat kedvelőinek című műsorai évtizedeken át a hallgatói index élvonalába tartoztak. Több, később neves diszkós tőle tanulta a szakmát. A rendszerváltással eljött a nagy pillanat, a két nemes „ellenfél”, Komjáthy és Cseke kezet fogva, műsorvezetői párosként ültek a mikrofon mögé.
– Miként csoportosítja ezt a hatalmas gyűjteményt?
– A járműveknél két fontos csoportképző ismérv van. Az egyik a típushoz tartozó jellegkép, a másik az általa befutott utcarészlet. Végezetül talán egy kevéssé ismert hobbimról néhány szót. Lelkes rajongója vagyok a modelleknek, a vásárolt alaptípusokat, mint például a Woom és Vigi modell, szabad óráimban eredeti jellegrajzok szerint építem tovább. Mindehhez sok-sok időre és türelemre van szükség.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!