Közlekedésbiztonsági fejlesztés a GYSEV-nél

MTI   ·   2013.05.22. 13:29

A teljes egészében uniós és hazai pályázati forrásból finanszírozott projekt keretében mintegy kéttucatnyi átkelőnél jobban látható és kevesebb áramot fogyasztó LED-es eszközökre cserélik le a sorompók fényjelzését adó izzókat, és nyolc helyen a meglevő fénysorompókat a fél úttestet elzáró csapórudakkal egészítik ki.

Emellett három kiemelten fontos helyen – a 86-os főúton Répcelaknál, a szombathelyi elkerülő út két pontján – bekamerázzák az átjárókat. Jármű-diagnosztikai berendezéseket is telepítenek a vasútvonalak mentén, amelyek feladata az lesz, hogy a távolból is ellenőrizhető legyen a szerelvények tömege, a tengelyek terhelése, a rakomány esetleges megcsúszása, vagy az úgynevezett hőnfutás. Ez akkor következik be, amikor a szoruló fékek vagy valamilyen deformáció miatt a forgó alkatrészek felhevülnek, és balesetveszélyessé válnak. Ilyenkor akár távvezérléssel meg is állíthatják a szerelvényt – közölték.

A jövő év közepén záruló projekt támogatási szerződését még 2012-ben írta alá a GYSEV Zrt. A kivitelezés munkálatait április közepén kezdte meg a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes Dunántúli Kft. A jármű-diagnosztikai berendezések telepítésére a közbeszerzési eljárás még folyamatban van.

A GYSEV Zrt. európai összehasonlításban is biztonságos vasúttársaságnak számít, hiszen az átjáróinak 82 százaléka technikailag biztosított. Ennek ellenére fontosnak tartja a vasúti átjárók és a vasúti közlekedés biztonságát – emelte ki a rendezvényen Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Kisvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Titkos bunker Veszprémben, 150 éves fűtőház Miskolcon, vasúti magángyűjtemény Kelebián, nosztalgiabuszok Hatvanban: ha Múzeumok Éjszakája, akkor MÁV–Volán-csoport is!

MÁV/iho   ·   2024.06.19. 16:10

Június 22-én az ország számos pontján várják érdekes programokkal a látogatókat: a MÁV–Volán-csoport idén is aktív résztvevője a rendezvénynek, tizenkilenc településen, összesen huszonegy helyszín tart nyitva az érdeklődők előtt jövő szombat éjszaka.