Közlekedő parlament

MTI/iho   ·   2015.03.23. 19:57
Az LMP a Malév-ügy kapcsán kért válaszokat

Schiffer András (LMP) a Malév-ügyről szólva sorolta kérdéseit, amelyekre – mint mondta – három éve nem kapnak választ: miért öntöttek tízmilliárdokat még 2011-ben is a nemzeti légitársaságba, amikor tudható volt, hogy az Európai Bizottság ezt tiltani fogja. Az uniós tiltó döntés után miért folyt tovább a repülőjegy-értékesítés, amellyel 35 milliárd forintnyi utaskárt okoztak? Miért kellett elveszniük a társaság milliárdos vagyoni értékű jogainak, és miért nem kért a kormány már 2011 végén csődvédelmet? – sorolta kérdéseit.

Úgy értékelte, két szereplő járt jól a Malév csődjével, a WizzAir és Varga Jenő, a társaság felszámolója, mert szerinte „irányított felszámolás zajlott”.

Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára kijelentette: uniós csatlakozási kötelezettség volt a Malév „feldarabolása”, és már akkor látható volt, hogy a légitársaság egyedül, a reptér és a légtérirányítás nélkül képtelen lesz megállni a lábán.

Emlékeztetett arra is, hogy az első Orbán-kormány az olasz, míg az azt követő szocialista kabinetek orosz együttműködésre törekedtek. Szólt arról is: az újabb Orbán-kormány célja végig az volt, hogy a légitársaságot átmentse egy másikba, ezért következett be mindaz, amit most az ellenzéki politikus a kormány „szemére hány”.

Jobbik: mikorra várható az M49-es gyorsforgalmi elkerülő?

A jobbikos Apáti István arról beszélt, hogy a 49-es út megnövekedett forgalma megnehezíti a térségben élők életét, a keskeny szakaszon sok a baleset és megrepedtek az ingatlanok falai. Szavai szerint a kormány 2014–2017 között ígérte az elkerülő első szakaszát, most azonban 2020-ról szólnak a tervek. Arról kérdezett, hogy mikorra lesz kész az út és milyen szakaszokon tervezik az építését.

Tasó László, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt mondta: kétlépcsős lesz a beruházás. Kormányzati célként beszélt a gyorsforgalmi utak határig való meghosszabbításáról és a megyei jogú városok bekötéséről. Kifejtette, hogy a jelenlegi uniós ciklusban 50 milliárd forint szerepel útfelújítási programokra, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 5 milliárd forintot szánnak erre.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek