Leesett a hó! Irány a...

MTI/iho   ·   2016.01.04. 17:20
2016_1stwinter0

08:55 Kedden, a hajnali üzemkezdettől az országos vasúthálózaton és a budapesti elővárosi forgalomban valamennyi vonatjárat menetrend szerint közlekedik. Néhány nemzetközi vonat eleve késett a határállomásra való érkezésekor. Az éjjel a MÁV gondoskodott a váltószerkezetek, valamint az utasperonok megtisztításáról. Az előforduló jegesedés miatt azonban az utasoknak érdemes óvatosan megközelíteni a vonatokat, vigyázzanak a le- és felszállásnál is.

 

HÉTFŐI ESEMÉNYEK

21:31 Befejezték a helyszínelést Fernecváros és Kelenföld között, így újra mindkét vágányon közlekednek a szerelvények.

Közben halálos baleset miatt lezárták az M3-as autópálya Budapest felé vezető sávjait hétfő este a 67-es kilométernél, Hort térségében – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon. Tájékoztatásuk szerint egyelőre ismeretlen körülmények között két jármű ütközött össze, és egy ember meghalt a balesetben. A főváros felé tartó forgalmat Hortnál leterelik a pályáról, az autósok Hatvannál térhetnek vissza az M3-asra. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság információi szerint két mikrobusz hajtott árokba, amelyekben összesen öten utaztak; a halálos áldozat mellett egy másik ember állapota életveszélyes, további hárman pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.

19:23 Durvulni fog, tuti: keddre már az ónos eső miatt is figyelmeztetést adtak ki

Két megyére másod-, két másikra pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ónos eső veszélye miatt keddre a meteorológiai szolgálat. Emellett többfelé további havazás is várható. Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Somogy és Zala megyében tartós, többórás ónos esőre kell készülni, ezért ezekre a megyékre másodfokú figyelmeztetést adtak ki keddre. Baranya és Tolna megyére ugyancsak az ónos eső veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Emellett Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyére a havazás miatt adtak ki figyelmeztetést. Közölték: a keleti, északkeleti országrészben nagyobb területen, s helyenként másutt is folytatódik a havazás. Kedd reggelig további – akár 3 centiméternyi – friss hóréteg hullhat.

Kedd estétől nyugat felől ismét csapadékra kell számítani: az Észak-Dunántúlon hóra, a Közép- és Dél-Dunántúlon jellemzően ónos esőre. A csapadék éjfélre eléri az Északi-középhegység térségét is. Ennek nyomán általában maximum 3 centiméternyi friss hó hullhat, de a Dunántúlon a Balaton tengelyében akár 3–7 centiméter közötti vastagságú friss hóréteg is kialakulhat – tették hozzá. Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 12 és mínusz 6 Celsius-fok között valószínű, de a derült, havas helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 5 és 0 fok között alakul.

19:06 BUD egy más világ!

(fotók: Budapest Airport)

Ha akarnak szakszerű dolgokat látni a téli csapadék kezelésével kapcsolatban, akkor irány a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér!

Nem olyan nehéz ez...

A reptéren nem volt semmi különös, fennakadás sem, késések sem a hó miatt – közölte a Budapest Airport. Amíg az egyik pályát takarították, a másikon ment a forgalom, egy járatnak sem kellett kitérő reptérre mennie a hó miatt.

19:00 Ezért van gáz a Keletiben: váltófűtés akadozik, biztber-áramellátási hiba van, de a legfőbb gond, hogy a késések miatt borultak a szerelvény- és személyzetfordulók. Nincs kocsi, nincs mozdony, nincs ember. A helyzet most kezd normalizálódni.

18:37 Ha nem lenne elég: gázolás Kelenföld előtt

Nem sokat javult a helyzet országosan sem

Ma délután 17 óra 15 perckor Ferencváros és Kelenföld állomás között egy vonat ismeretlen személyt gázolt. A hatósági helyszínelés idejére a két állomás között az egyik vágányt lezárták, a másik vágányon csökkentett sebességgel járhatnak a vonatok. A csak egy vágányon történő lassabb közlekedés miatt, 10–30 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk a Kőbánya-Kispest–Tárnok (G43), Kőbánya-Kispest–Martonvásár (S35M) és Kőbánya-Kispest–Székesfehérvár (S30) viszonylatú vonatokkal közlekedőknek.

Budapest környékén meg pláne, mínusz a 2-es. Képernyőmentéseink háromnegyed hét után készültek

Keleti pályaudvar váltóhibái miatt, Budapest-Keleti pályaudvar–Győr–Hegyeshalom, illetve a Győr–Szombathely vonalon közlekedőknek további jelentős 50–80 perces késésekkel kell számolniuk.

18:30 Rossz hírek Budapestről.

A 65-ös, a 65A és a 165-ös autóbusz forgalma a kedvezőtlen időjárás és az utak jegesedése miatt ismét leállt – közölte a BKK a Facebook-oldalán. És ahogy korábban rövid hírben beszámoltunk, a Nagykörút simán elesett...

18:06 A Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok (100a) vonalon az S50-es Monorig közlekedő személyvonatok nem közlekednek, helyettük a Z50-es zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A Budapest-Keleti–Újszász–Szolnok (120a) vonalon a Sülysápig közlekedő S60-as személyvonatok, és a Nagykátáig közlekedő G60-as helyi járatok nem közlekednek, helyettük a Z60-as zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A Budapest-Keleti–Hatvan (80a) vonalon a menetrend szerint Gödöllőig közlekedő személyvonatok nem közlekednek, helyettük a hatvani személyvonatok vehetők igénybe. A havazás és a műszaki problémák miatt, a Budapest–Cegléd–Szolnok, a Budapest–Újszász–Szolnok, illetve a Budapest-Hatvan vonalon 20–40 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk az arra utazóknak.

17:23 Máris van friss infó

Budapest-Keleti pályaudvaron a havazásból adódó váltóállítási problémák miatt, a mai napon nem közlekednek a gödöllői és a nagykátai szerelvények. Helyettük a hatvani illetve szolnoki személyvonatok vehetőek igénybe utazásra. Budapest-Nyugati pályaudvaron és Pécel állomáson a váltók műszaki hibáját helyreállították a szakemberek, azonban az időjárási körülmények miatt továbbra is jelentős késések várhatóak.

 

Korábban írtuk:

Az utóbbi néhány tél, bármennyire is volt minimális megmutatta, azzal a kevés hóval sem tudunk mit kezdeni, legyenek bármekkora és bármennyi szépen kiállított munkagépeink, amikor dolgozni kellene velük, akkor valahogy sosem sikerül.

Helyzetkép a vasútról 17 óra magasságából

Lenti MÁV-térképes képernyőmentés elég szomorúságos. A hivatalos MÁV-közlemény szerint „a havazás miatt, Budapest-Keleti pályaudvaron és Monor állomáson váltóállítási problémák lassítják le a vonat közlekedést. Budapest-Nyugati pályaudvaron és Pécel állomáson a váltók műszaki hibája nehezíti a vonatforgalmat. A fenntartható közlekedés érdekében a monori és a sülysápi elővárosi vonatok a mai napon lemondásra kerülnek.

Hát... Nem egyszerű...

Utazásra a ceglédi és a szolnoki zónázó vonatok vehetőek igénybe. A havazás és a műszaki problémák miatt, a Budapest–Cegléd–Szolnok, a Budapest–Újszász–Szolnok, illetve a Budapest–Hatvan vonalon 20–40 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk az arra utazóknak.

A Baja-Dombóvár személyvonat simán repeszt Pörbölynél (fotó: Vörös Attila)

A Budapest–Esztergom vasútvonalon az autóbusz-közlekedési bérleteket a MÁV-Start ma üzemzárásig elfogadja a vonatain a 10. számú főúton kialakult közlekedési nehézségek miatt.

A kialakult helyzet miatt szíves elnézésüket és türelmüket kéri a vasúttársaság.”

De nemcsak a síneken vannak nehézmények:

Havazás miatt a horvátok lezárták a barcsi közúti határátkelőt a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek számára – tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő délután az MTI-t. Közölték, hétfőn 15 órától a horvát hatóságok nem engedik be Horvátországba a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárműveket, a személygépkocsi-forgalom azonban továbbra is zavartalan.

Három kamion akadt el a télies útviszonyok miatt a Bakonyban, a 82-es úton Bakonyszentkirálynál hétfő délután – tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Csépányi-Barczi Petra közölte, a kamionokat a zirci önkormányzati és a bakonyoszlopi önkéntes tűzoltók drótkötél segítségével mentik a Veszprémet Győrrel összekötő úton. A szóvivő hozzátette, az elakadt és a mentésben részt vevő járművek jelentős forgalmi akadályt jelentenek, emiatt Zirc és Bakonyszentkirály között lelassult a forgalom.

Pécs környéke a Mecsekben. Szép. Maradjon is így, és ne érkezzen innen híradás balesetről! (fotó: MTI/Sóki Tamás).

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a 760-as úton, Felsőpáhoknál kisodródott és szalagkorlátnak csapódott egy gépkocsi. A jármű vezetőjéhez mentőt hívtak, a helyszínelés és a műszaki mentés idejére az út érintett szakaszát félszélességben lezárták.

A 71-es úton történt balesetben a tehergépkocsi vezetője megsérült. A 76-oson felborult autóban utazó két ember nem sérült meg. A megyei közútkezelő ügyeletese arról tájékoztatott, hogy a folyamatos havazás miatt csaknem negyven gép dolgozik a zalai utakon. A kamionok nehezen tudnak csak felkapaszkodni az emelkedőkön, így lassan halad a forgalom a 86-os úton, Zalalövő térségében és a 75-ös úton, a baki tetőn. Kezd feltámadni a szél, ami tovább nehezíti a közlekedést.

Fővárosi állapotok

Az FKF közölte: reggel hat órakor életbe lépett a legmagasabb készültségi fokozat, miután az Országos Meteorológiai Szolgálat jelezte a várható havazást. Első ütemben az 1200 kilométer hosszúságú főútvonal-hálózaton végzik a hó eltakarítását és a síkosságmentesítést. A feladatok végrehajtásakor a fontossági sorrend: a hidak, a felüljárók, a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető út, a Budaörsi út (mint az M1-es és az M7-es autópálya ki- és bevezető szakasza), az M3-as, az M5-ös autópálya és a 2-es, 6-os, 10-es és 11-es főút fővárosi bevezető szakaszai, az autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszai, az autóbusz- és fő közlekedési útvonalak, a kórházakhoz, a lakossági ellátást biztosító logisztikai bázisokhoz kapcsolódó utak.

Havas romantika az Andrássy útról (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A 2100 kilométer hosszúságú mellékútvonal-hálózaton csak a fő- és közösségi útvonalak rendbetétele után kezdődhet meg a munka. Hozzátették, hogy a munkavégzést nehezíti a mínusz 9 Celsius-fokos hideg, mivel a hintőanyag lassabban fejti ki olvasztó hatását. A mellékutak havasak, csúsznak, ezért arra kérték a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel, körültekintően közlekedjenek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek